2012. július 20., péntek

Cseh emelők-let's work!

Tudom várjátok már…e hétvégén az időjárás is kedvez a blogírásnak-ráadásul reményeim szerint szabadidőm is engedi hogy legalább az alapverziót együtt/interaktív módon/ megépítsük.Miről is van szó?Tárgyaltuk már a cseh légemelők dolgát,előző blogomban-„Légi hidak”-az alapismereti rész elméleti szekcióját nagyvonalakban le is tudtuk-bár ismételten szükségesnek látom a visszautalást az elmélet jobb megismeréséhez szükséges ismeretek olvasgatását netszerte…De tovább már nem szeretnélek várakoztatni benneteket-így vessük magunkat bele a munkába!:)

Lássuk hát mire lesz szükségünk ahhoz,hogy végre belefoghassunk a cseh emelők megvalósításába,egyszersmind  végre-valahára kezeink között születhessen meg  ez a kis segédeszköz?
Azonnal meg kell jegyeznem:a munka flott elvégzése,a szabadidőnkkel való takarékoskodás arra sarkallt,hogy a legegyszerűbb,ugyanakkor a könnyed megvalósítást szem előtt tartó eszközparkot javaslom….néhol a részletekbe menően és legjobb tudásom szerint hozzáfűzöm saját meglátásaimat,és pár képen ötleteket is láthattok különféle praktikákra.Alapszakmám szerint forgácsoló vagyok..így bocsássátok meg ha néha kissé túlbonyolítom a dolgokat-én is élvezem a bloggal,és a barkácsolással való foglalatosságot!;)
Tehát kezdődjön az érdemi munkát taglaló leírásom…bizonyára lesz még folytatás is!

Szerszámlista:
-sarokcsiszoló 1mm-es vágókoronggal a daraboláshoz-viszont vasfűrésszel is megoldható a csövek darabolása-sőt akár egy egyszerű vasfűrész lappal is!A csövek késsel való vágását nem javaslom..lassú,és balesetveszélyes művelet,hiszen a falvastagság 1.1 mm.Nyomatékosan felhívom a figyelmeteket:a „flex” igen férfias szerszám-rendkívüli odafigyeléssel dolgozzatok vele!Használatához mindenképpen ajánlom a védőszemüveg,és a védő maszk használatát…
-sorjázó én a Noga-t használom,de megjegyezném hogy természetesen ez megoldható egy éles késsel,de akár snicerrel is
-állványos fúrógép a precíz és gyors furatképzés miatt okvetlenül ezt ajánlom…bár kézi pisztolyfúróval is megoldható,sőt a Multidremmel is bejövős-mégis inkább az állványost pártolnám.Hasznos ha az asztalára gépsatunk is van,ennek híjján egyszerű prizmát készíthetünk szögvasból.
-100-as csiszolóvászon  hasítékolt farudacskával-a kis légbevezető furatok sorjáinak eltávolítására a cső belsejében
-csigafúrók különböző átmérőben.Amire nekünk konkrétan szükségünk lesz ezen belül:
                                                                        -0.8-1.0mm-es-a levegő belépő furatocskákhoz
                                                                        -4.0-6.0mm-es-a szivacstartó „T” fúrásához,a levegő bevezető    helyének képzéséhez
                                                                        -10.0-12.0mm-es méret a „T”elágazók  elkészítéséhez
       Egyes fúrógépek tokmánya nem tudja befogni a kis átmérőjű fúrószárakat..ezen egyszerű szigetelő szalagos    bandázsolással segíthetünk;)!   
- kis rúgós szorítók a „T” elágazók ragasztás közben való megtartásához..de lehetünk kreatívak is némi drót felhasználásával
-Sniccer avagy cutter..de aki úgy ismeri annak a tapétavágó kés is megfelelJ…a levegő bevezető csövecske vágásához,sorjázáshoz

Alapanyagok,segédeszközök:
-Műa II-es cső a következő átmérőkben:
              -16mm-ebből fogunk effektíve a legtöbbet használni….maga a vízvető cső,az esetleges alsó adapterek is ebből készülnek.
              -20mm-es:ezt később fogjuk használni egy spec. diffúzor barkácsolásához,ám ha már a boltban járunk vegyünk egy szálat….majd jó lesz valamire!;)
               -25mm-es:ebből készül a levegő kamra…egy szálból bőséggel  elegendő készíthető akár több társunk részére is.
 Szeretném felhívni a figyelmeteket a következőre:ragaszkodjatok a pontos vásárláshoz!A blogban leírt összes méret e csövekre vonatkozik,a csatlakozások,O gyűrűk ehhez lettek méretezve-így hát amennyiben pontosan az általam készített verziót kívánjátok megépíteni ez az út a helyes.Egy igen fontos dolog még a csövekkel kapcsolatosan azok minősége!Nézzetek bele a csőbe…én belefutottam olyan selejtbe is,melynek a furata excentrikusL..ez sajnos azt jelenti,hogy hajlításkor-melegítésor nem egyenletesen mozog az anyag,és vesződség van vele.Tehát:bármennyire is olcsó anyag,mi ragaszkodjunk az első osztályú minőséghez-hiszen ezáltal magunknak könnyítünk!
-Vinilfix ragasztó ….és csak ez a jó!Én megpróbáltam más-és olcsó!-ragasztót is,sajnos nem volt meggyőző az eredmény.Ti már az első körben ezt vásároljátok…Egyetlen tubuska többetek számára is elegendő lesz,bár ára valamiért kissé megugrott mostanában-1650 körül van ha jól emlékszemL.
-Pillanatragasztó,és ragasztó pisztoly hőre lágyuló ragasztó rúddal
-O gyűrűk nekünk ehhez a variánshoz-tehát a 16/25-ös csövekhez-a 15X4 mm-es lesz a megfelelő!
-4-4.5 mm-es kis csövecske na itt már találékonyságra van szükség!Én egyszerű egyeres villanyvezeték szigetelését „operáltam le”,lényeg hogy ragasztható legyen,és kellően merev is.A furata olyan 2-2.5mm közötti,de mondom:nézzetek körül,mert ami megfelel a kritériumoknak az jó lehet!
-Betétidom nem kell megijedni…ezt majd a 16-os cső melegen való hajlításakor fogjuk alkalmazni,megelőzendő ezzel a cső berogyását.Nálam csodásan bevált a valamikori  dissous gáz csöve,vagy közkeletűbb nevén az autogén hegesztéskor használt vastagfalú gumicső.Ebből bármely lakatos műhelyben található egy maximum fél méteres darabka..nem kell venni sem!Lényeg hogy a 16-os csőbe könnyedén betolható legyen,ugyanakkor szépen megtartsa annak falát hajlításkor-erre később visszatérünk még.Az oxigén csöve-kék színű-pontosan megfelelő;)
-16mm-es fém cső ezt fogjuk használni tüskeként amikor bővítjük a csövünket..hiszen szeretnénk majd összetolni is őket ha az én utamat járjátok.:)Fontos hogy felülete szép sima legyen,és hogy a befutó részen leélezzétek-ezzel a könnyebb betolást elősegítve.
-stb..hiszen mindenkinek a saját szerszámparkja ,rutinja korrigálhatja a dolgokat-ezek csupán azok a dolgok amelyekkel én dolgoztam.

Nos..megvan minden hozzávaló?Akkor lássunk neki azonnal,hiszen alig várjuk már hogy  kezünkben materializálódjon a kütyű..és végre lökje már a vizet!:D
 Legelőbb azonban meg kell határoznunk a méreteket.Medencéinkben nem csordultig töltjük a vizet,és a cseh emelő nem is ér totálisan a fenékig…igen fontos viszont annak tudata,hogy minél hosszabb a vízvető cső,annál több lesz a szállított víz mennyisége-ezért volt hasznos ha tájékozódtatok az előző blog linkjei alapján;)!
Vegyük figyelembe azt,hogy a légemelő akkor működik a legcsendesebben,ha a kiömlő rész kb.2/3-ig a víz alá merül….tehát milliméterezzünk!Nem gond ha a végső magasságot magának az emelőnek a le-föl állítgatásával oldjuk majd meg,lényeg hogy a víz alá sose kerüljön a kiömlő…ekkor káros turbulenciák keletkeznek,miközben a levegő buborékok zajt keltve távoznak a víz felszíne felé.Ha már benne van a légemelő előnyeiben a halk működés,használjuk is ki!Ugyanilyen káros ha a kiömlés magasabban van a vízszintnél..ilyenkor drasztikusan csökken a víz mennyisége-ez még kedvezőtlenebb mintha rövid lenne a csövünk!
Fogjuk hát a 16-os csövet,és belőle daraboljunk megfelelő méretet-ami sosem sikerül!:D Nekem sem…a cső hajlításakor kissé megnyúlik,vagy az ívhez kell hosszabb-rövidebb anyag-szóval a műanyag nem vascső amit kedvelek…így inkább hosszabbra hagyom.Persze maga az anyag igen barátságos ára könnyen ragadtat ilyen kijelentésekre..de valóban nehéz halálos pontosságú darabot szabni-vesszen az az 1-2 centi!
Tulajdonképpen itt elgondolkoztam:vajon kell-e olyannyira részletesen elmondanom a dolgokat mint ahogy szeretném..szükség van-e ennyire részletekbe menő-rossz nyelvek szerint szájbarágós-„szövegelésre”?Azt mondom:gyakorlottabbak átléphetnek bizonyos részleteket,ám én azért írtam-mutattam így,mert azt szerettem volna ha bárki boldogul vele..az elkészült légemelőt pedig minél hamarabb használhatjátok!Van egy sejtésem…lesznek még kérdések-én pedig biztosan örömmel segítek nektek!
Bár a képek,videók minősége néhol kifogásolható-hiszem hogy segíteni fog azok megbeszélése!
   Tessenek hát hátradőlni,és ha még mindig nem vált volna nyilvánvalóvá,elmondom:oltári élvezettel írom e blogot-hiszen számomra a téma akvarista hobbim egyik mérföldköve…ráadásul hogy most bármennyit beszélhetek,nem is leszek szűkszavú!:D
Gyerünk hát…


Legelőbb figyelmesen olvassatok végig kérem…vannak olyan rutinfogások melyek lehet hogy számotokra is a gyakorlati munkátok része-de vannak olyan segédeszközök,melyek elkészítése nagyban megkönnyíti majd a munkátokat!Bár én csak „gyorsban összedobtam” őket-vagy már meglévő dolgaimat használtam,ti alakítsatok ki számotokra jobban megfelelő segédeszközöket…Csupán ötleteket adtam!
Nézzük is azonnal azt a kis fa hulladékból előállítható sablont,melynek használata garantálni fogja az egyszerű hajlítást:



Jól figyeljétek meg:hulladék anyagból épült,azonban pontos méretre...R=45,ezen az íven szépen hajlítható a csövünk!Az összes olyan pontot ahol a műanyaggal meleg állapotban találkozik alaposan csiszoljuk le,hiszen a lágy anyagon a legkisebb egyenetlenség is meglátszik majd.Felső élén látható egy egszerű ceruzás jelölés..ide szorítva a cső végét szabályozhatjuk a kiömlési hosszt.A hajlító sablon melletti kis lececskének is van szerepe,de beszéljen a következő kép:
 Mint látható ez fogja meg a csövünket mikor pontosan fogjuk mérni...felső részén pedig a hajlítás szögét ellenőrizhetjük.A mérőszalagnak készítsünk kis bevágást-így kényelmesebben dolgozhatunk.Jó szolgálatot fog tenni akkor is,amikor a klf.csövek találkozásánál lévő áthatást ellenőrizzük.../3.kép/
                                                 "Bővítés"
Előreszaladtunk..vagy éppen időben vagyunk ahhoz,hogy néhány videón megnézzük az alapmüveleteket.
Bővítés:viszonylag kis lángon végezzük,és előbb mindig a cső legvégét melegítsük föl!Ellenőrizzük a kellő lágyságot,aztán..dehát a videó ékesebben szól,íme:
Miután végeztünk a művelettel hűtsük le a csövet,és maradéktalanul távolítsuk el a tüskét belőle...ellenkező esetben rászorulhat.
Hajlítás:tisztában vagyok vele hogy ez a leginkább érdeklődésre számot tartó téma...előtte azonban nézzük meg a megfelelő előmelegítést!Nagyobb lángon,egyenletesen átmelegítve forgassuk a csövünket-és itt köszön vissza amit az elején említettem:excentrikus furatú csővel nagyobb gyakorlatra van szükség..de sikerülni fog!Tehát az előmelegítés:
Miután megfelelően "viselkedik" a cső,azonnal helyezzük a hajlító sablonba,és egyetlen határozott mozdulattal végezzük el a hajlítást..közben kissé húzzuk is a jobb kezünkkel,hiszen ezzel is elősegítjük a szép kontúr kialakulását...nézzük csak:

Figyeljétek meg amint valóban céltudatosan,és pontosan illesztem oda a csövet,és kész is!:)Hát ennyi..fújjunk rá hogy hűljön,és aztán tartva a pontos szöget hűtsük le!Aztán már csak  a betét eltávolítása van hátra..aztán hasonló önelégültséggel tehetjük a többi közé mint én/hogy mekkora "arc" vagyok!:D/.

Szükségünk lesz még egy fúrósablonra is..bár ezt anno már használtam,bevált!A réselések 5mm-re követik egymást-na jó..közelítőleg-nekünk mindössze két szomszédos hasítékra lesz szükségünk a fúráshoz.A cső végét egyszerűen egy flex korong darabkával támaszthatjuk meg./4.kép/
Tekintsük meg magát a fúrást is egy kis videón-bár sok újat nem tartalmaz,azonban láthatjuk hogy milyen egyszerű a dolgunk asztali fúrógéppel:
 
Figyeljünk a finom előtolásra...és a lehető legszebb elsoztásra is.Bár a levegő "kitalál" a furatokon,mégis jobb ha viszonylag egyenletes az elosztásuk a paláston!Mindössze 1 mm-es a fúrónk..tehát figyeljünk a pontos,a cső forgástengelyére merőleges helyzetre.
 Huhh...végre van már egy kis gyakorlatunk,hát kamatoztassuk is..készítsünk el egy megfelelő méretű hajlított csövet-vízvető cső-furatoljuk ki.Azonban nem mindegy hogy a végétől milyen távolságra...ha azt a változatot szeretnétek amit én készítek,akkor javaslom hogy két sor furatot helyezzetek el rajta,mégpedig az aljától 25,illetve 30 milliméternyire.Így az elkészült emelő univerzálisan használható lesz,emellett garantálja a zavartalan működést is...és csatlakoztathatóak az alsó adapterek.Erről kissé később...
Amennyiben ezzel megvagyunk,készítsünk el egy ún."T" idomot,melyhez szükségünk lesz egy 140mm hosszú 16-os csőre,illetve ugyanebből a csőből egy ~30mm-es,de bővített,áthatást tartalmazó darabkára is...a következő képen ezt láthatjátok/5.kép/
 Itt kerül a képbe a szükséges ragasztó pisztoly,illetve a nagyon jó alternatívát kínáló "fapados-legóccsóbb"pillanat ragasztó is..ezek közül valamelyik segíteni fog nekünk az összeillesztés pozíciójának megtartásában.Azonban előbb még készítsünk elő mást is....

A 6.képen a kamra külső fala látható:25-ös csőből,50mm hosszban készül...és hogy majdan az O gyűrűket könnyedén elhelyezhessük minkét belső éle alaposan le van élezve....ez így készült a Noga sorjázó "bevetésével":
Ezt a kis csövecskét fúrjuk ki 4-es fúróval a végétől 15 mm-re.Sőt:kissé ferdén tartva a csövet segítsük a levegő bevezető cső kisebb rádiuszban való illeszkedésének lehetőségét is:
Mint látható /8.kép/a cső nem kerül meghajlításra.....erre később visszatérünk.
 Miután előkészítettük az összeragasztandó darabokat,ejtsük is meg azok egymáshoz való passzítását...a kis rúgós fogók segítenek nekünk ebben,és megtartják az alkatrészeket mindaddig,amíg a ragasztónk megköt.A következő/9.kép/ látnivaló már ezt mutatja-figyeljétek meg:a "T" idomot hőre lágyuló ragsztóval,míg a kamrát pillanatragasztóval illesztettem!Ez maga is egy kísérlet volt,hiszen kíváncsi voltam rá:vajon melyik az egyszerűbb,és a végén melyik ad szebb ragasztási képet?Nos,szemléljük ezt meg..aztán majd beszélünk róla ha kívánjátok!:)
Mikor itt tartunk,már nem vagyunk messze a végétől....mindössze használnunk kell a Vinilfix nevű ragasztónkat-bár az állandó kísérletezési hóbortom engem más-és jóval olcsóbb-ragasztó kipróbálására is ösztönzött.A képen/10.kép/azért látható hogy melyik a nyerő...Meg kell jegyeznem:az olcsó is jó lehet...de én szerettem volna sötét ragasztási felületet kapni,és meglehetősen tartósat is.A Vinilfix ezt tudja...
Nos..most következik az,amihez néha még a rutin is kevés,viszont az akváriumunkban nem is igen fogjuk látni..maga a ragasztás!Vegyük le a kis szorító fogókat,és kezünkben forgatva próbáljuk el a folyamatot..lényeg hogy egyetlen körkörös mozdulatttal,megszakítás nélkül vihessük fel a ragasztót a találkozási pontokra!Figyelem:nem kell a tubus orrát rányomva haladni....sőt inkább célravezető a kinyomott ragasztónak mintegy "ráengedése" a felületre.Így szebb ragasztási kép alakul ki aztán..de nézzük meg a ragasztózott,és száradásra váró idomokat:
Öhmm...na most térjünk vissza a kis légbevezető csövek dolgára egy kép segítségével:
Mint a képen látható/11a.kép/egy régebbi változaton még én is a dizájnos kivitelt valósítottam meg.Szépen meghajlítottam a kis csövet..hogy aztán később a használat során mérgelődjek:a hajlítás némelyiknél visszafogja a levegő áramlást,sőt ha takarításra kerül a sor egészen lehetetlen normálisan kitisztítani."Hálából" a hajlított kivitel még egy dolgot felvonultat:mikor a levegő csövet húzzuk le róla,bizony hajlamos a kiszakadásra!:( Na ezért készül már az elétek tárt kivitelben,erősített-nagyobb felületű ragasztással-és mondhatom:a levegő könnyedén járja át,takarítani könnyű...és bikaerős!:)
 Bumszlinak tűnik tudom../12.kép/de amint az oldószer másnapra elpárolog,már megfelelően sima,és visszahúzódott ragasztást látunk majd.Íme:
 A ragasztó szépen behúzódott,megkötött másnapra..már csak a kamra belsejébe lógó légbevezető cső visszavágása,és a "T" furatolása van hátra.../13.kép/
  Egy közbeeső próbaragasztásom képe is idekívánkozik..én bizony kipróbáltam hogy mit tud a hőre lágyuló ragasztó:
Mind a csöveket,mint pedig a kis légbevezető csövecskét kielégítően ragasztja...tehát elvileg alkalmas lenne ez is.De!Tartósan víz alatt lesz a "motyó",néha fizikailag is terheljük kissé-szóval inkább maradjunk a Vinilfixnél-de egy próbát megérne!/14.kép/
/Drága kollégám...kedves olvasóm!Úgy véled kifutóban a blog,hiszen immár mindennel elkészültünk,és a "mellékzöngék",illetve az összeszerelés van csak hátra?Nem ismersz...:D Nehogy má' most hagyjam abba mikor most jön az érdekesség-és egyre jobban élvezem a kétujjas pötyögést....pihentesd kicsit a szemedet,és várlak vissza egy saját "agyalásaimat"tartalmazó folytatásssal!/


Vélem az eddigieket mind megtaláltátok már a hálón...nekem azonban vannak igéreteim is a hobbitársaim felé.Mindannyian tudjátok már,hogy kedvenceim a coryk..belőlük időnként a szerencsémnek is köszönhetően vannak kis ivadékaim,növendékeim.A börze óta két hobbitársam endlerjeit is tovább gondozhatom...és hát a cseh emelő nem bánik valami finoman velük!Örülnünk kell amiért ilyen direkt áramlást kelt,vízhozama effektíve kevés levegővel is kielégítő-mindezek mellett magunk is barkácsolhatjuk igen baráti áron!

Én azonban mégis elégedetlen voltam...sajnáltam az áramlás által egy csöndesebb zugba terelt guppikat,az evés közben hátra felé tolt kis corykat.Legyünk őszinték:valamit tenni kellett!Aztán még:én pontosan tudom hogy ti sokan hasonló halakat gondoztok...sőt egy kollégám kimondottan csak guppizik-neki pedig magának a blog alaptémájának a tudomásomra jutását köszönhetem...agyaltam hát!:)

Nem akarom én túlragozni a dolgot-:D:D-de végül sikerült egy "förmedvényt" létrehoznom,ami megoldotta a kérdést-nem más mint egy áramlásrendező adapter került a légemelőim egy részének felső végére..de az eredeti-első változat képét az atyaúristennek sem mutatnám meg!:)

Viszont a végső verzió "evolúciója" itt lekövetkető/15.kép/:
 


Jajj.....balról jobbra haladva előbb a melegen készített próbadarabot szemlélhetitek,aztán ahogy haladunk jobbra úgy javul a kinézet..és egyszerűsödik az elkészíthetőség!Folytassuk hát e felső kiegészítő taglalásával ezt a rövidke írományt;)..Előbb azonban a végeredményről illesztek be képet,hogy nagyobb kedvet csináljak a barkácsoláshoz..íme:


Kis "lapátka"ahogy legkisebb gyermekem mondta-nekünk viszont aranyat ér a víz kilépésekor,hiszen azonnal meg is változtatja annak haladási irányát,az első terelőlemez melletti rések pedig engedik az oldalirányú távozást is a víz egy részének.Mindeközben nem zavarja a levegő szabad-és csöndes távozását..javaslom legalább egy próba erejéig vessétek be!Elkészítésének menete nem nagy kunszt...lássuk!


A képből /17.kép/kiviláglik a lényeg:egy nagyobb csőben van egy kisebb...azonban ez kevés ahhoz hogy el is készülhessen,én tudom!Fordítsuk hát normális sorrendbe a képeket-bár a sorszámozás mást mond-,mert lankadó figyelemmel nem lehet hasznosat készíteni!;)




A fotó tanulsága szerint hasznos volt anno,hogy vettünk egy szál 20-as csövet is..../20a.kép/Belőle levágunk egy 80mm-es darabot,és ismét ejtünk egy bevágást rajta-de már csak a cső kétharmad átmérőjéig!Eddig ez rendben is volna,ám nekünk egy sík lapra van szükségünk..ezt úgy készítjük el,hogy hoszában felslicceljük a csövet.Mindezt szabad kézben tartott csővel,és rögzített sarokcsiszolóval a legegyszerűbb megvalósítani-de roppant balesetveszélyes volta miatt csak gyakorlottabb kolégáknak javaslom.Figyeljünk a nyíl által mutatott részre is:nincs végig vágva,egy 2-3mm-es részt épen hagyunk!Ez hivatott megakadályozni azt,hogy a szabad kézben tartott cső rászorulhasson a forgó korongra-mondom:veszélyes,csak gyakorlottaknak!Ollóval is sikeresek lehetünk-bár masszív kell,hiszen a cső elég kemény,és 1.1mm vastag a fala.

A folytatáshoz sniccerrel hasítsuk fel a megmaradt kis "hidat",és kis lángon melegítsük fel a felsliccelt részt.Figyelem:az épen maradt csőnek nem szabad deformálódnia,javaslom ezért nedves textillel megvédeni!

Ha jól dolgozunk a felvágott rész hamar szétnyitható,és sík felületen egy másik sima lappal eképpen kialakítható:


Mivel senki nem vág a flex-el tökéletesen derékszögben szabad kézből,a lapítás-hűlés után igazítsuk derékszögűre az adódó kis négyzetünk formáját,melynek mérete valahol 56X56mm körül alakul majd.Ez a méret egyáltalán nem döntő...csupán tájékoztatás végett írom,ráadásul ha kisebb,ha nagyobb,már csak pár lépés és kész vagyunk.




Megfordítva ezt a mintázatot jelöljük fel rá/21.kép/,melyből csupán egy a lényeg:az orr rész felhajtása 10mm körüli legyen-így szépen dobja majd a vizünket.Végezzük el a sarkok lekerekítését,végezetül egy keményfa ép szélén hidegen!hajlítsuk meg a darabunkat.Ekkor jutunk el a tulajdonképeni "lapátka" állapothoz/17.kép/és már csak a kis betétcső van hátra.Ehhez egy 16-os csőből darabolt,és bővített csődarabkát használunk 18mm hosszban,melyet aztán nagyon vékonyan mindkét vége felől bele is ragasztunk.
Kész vagyunk..már csak a helyes felhelyezés következik,és aztán ezzel a végével végeztünk is:


  A 19.kép tanulsága szerint picike sorjáznivalóm még van,de legalább megmutathatom nektek a lényeget:a kilpő víz alsó felén van..a 45fokban hajlított vízvető orr felfelé tereli majd vizünket..oldalt a kis kiömlési lehetőségnél pedig szabadon távozhat.Minderre azért van szükség,hogy ne egy koncetrált sugárban ömöljön ki a víz,hanem lehetőség szerint már csillapítva terüljön szét a medence felsőbb régióiban.Halaink így nyugodtabban táplálkozhatnak,állóvízi élőlényeinknek nem kell olyannyira a sodrással küzdeniük.Persze mindez kifejezetten gyors folyású élőhelyeken endemikus halakhoz totálisan felesleges...de mint említettem az elején...;)!
Lássuk hát eddigi ragasztózásunk,fúrásunk-darabolásunk mit eredményezett?Az eddigi alkatrészekből összeállíthatjuk az "Original cseh emelőt"a "Halőr spécit",és a vízterelővel ellátott ivadék barát verziót..nézzük meg őket!
Hoppácska..ez meg majdnem kimaradt!A titkos kis "ampullás kupak",amely halálosan pontosan rápattintható a 16-os Műa.II-es csövek végére.Ezzel lezárható mindegyik végződés,és nem szabad ráragasztani!Egyrészt a Vinilfix nem is fogja,másrészről pedig ha levesszük könnyedén takarítható a cső belseje is...Magának a "T" idomnak a furatolása ez esetben 4mm-es fúróval történt...
Nézzük hát az összeállítható darabokat:

 A képen az általam kevés szerénységgel csak Halőr spéciként aposztrofált kis emelő alkatrészeire bontva tekinthető meg.../23.kép/Ismét említem:a 16/25-ös csövekből épített emelőkhöz a 15X4-es O gyűrű a megfelelő választás!
 ..mely összeállítva így néz ki/24.kép/
Az eredeti cseh légemelő is kiépíthető az alkatrészekből..matten mögé a legtökéletesebb megoldás,semmi firlefranc,maga a nemes nagyszerűség! /25.kép/
Itt azonban ne ragadjunk le...már többször említettük valamennyien,hogy magában a cseh emelőkben sokkal több lehetőség rejlik-folytassuk a "tuningolást"!
Van még kedvetek folytatni?Nekem volt..és van!:)
 A kis elágazásokra húzható TM20-30-as szivacskák ugyan tökéletesen megfelelőek egy ivadéknevelő akváriumba..de nekem néha sok is van!:)Ehhez erőteljesebb szűrés,komolyabb biológiai hatékonyság..és variábilis kivitel kellene...A dolog rém egyszerű,hamár egyszer nem vagyunk lusták ismét a csöveinkhez nyúlni...tekintsetek az alábbi fotókra:
 A fotó semmi másról nem szól,csupán további szűrőfelület elhelyezésére ad lehetőséget meglehetősen esztétikus formában.Figyelem!Ez már valódi nagy fiúknak való szűrő...teljes egészében kihasználhatja a módszerben lévő teljesítményt,emellett variálható,okosan flexibilis is.A rajta elhelyezett szűrőmédia nagysága,és áganként más időpontban való tisztítása garantálja hogy mindig bővében leszünk a különböző nitrifikáló baktériumoknak...ergo bár a legmunkaigényesebb,én mégis melegen ajánlom figyelmetekbe!
Ehhez a következő csöveket használtam:16-os cső 280mm hosszban darabolva,60mm-nél pedig eképpen kimunkálva:
Figyeljétek meg hogy a sarok nincs átvágva...ez segíteni fog az "összecsukáskor"ugyanakkor egy extra erős sarokpontot is eredményez.
Mint az előző/26.kép/fotón látható kell még hozzá egy kis T idom,melynek hossza 70mm,és  rajta 20mm hosszú felső csatlakozási pont van..természetesen bővített 16-os csőből!Ragasztás-fúrás-na és persze sorjátlanítás- után már össze is rakhatjuk legújabb kreálmányunkat .Tájékoztató jelleggel közlöm:a pipa 6-os fúróval lett perforálva,10mm-es osztással.
 Huhh..hát ez egészen jól néz ki,ugyanakkor hála az elfordítható kiömlő csőnek,még variálható is...
 Csak egy lehetséges beálítási lehetőség....Az álló ágon a finom részeket szűri,míg az aljzaton lévő a mulmot takarítja-ennek eltömődésekor kimossuk az alsót,és lehajlítjuk az eddig vízközt szűrőt...csak ötlet!:)
 Nem lenne teljes a blogom,ha nem hivatkoznék ismét corys szenvedélyemre..a velük való bánás során-hátmég az ívatási próbálkozásoknál!-sokszor felvetődött bennem:egy száraz évszakot is kell csinálnom az érdekesebb fajoknak!Ugyanakkor nem szeretnék milliárd légemelőt építeni-pedig a vízszint magasságához kell hogy igazodjon az "ebadta"...Máskor az ívni kitett és tubival etetett halaimnál az aljzatig leeresztett szivacsokba beköltözött a tubifex..no problem,de ezen szivacsok elmosásakor óhatatlanul is megsértjük a betelepült férgeket-bomló testük pedig hálából tönreteszi a gondosan belőtt vizünket!:(
Megint elővettem a sarokcsiszolót..elő a fúrógépet..és mindent előlről kezdtem.Pontosabban csak középről...A dolog annyira bevált,hogy manapság már kizárólagosan effajta vízvető csövet építek.
Menjünk sorjában:
 
Na ez mi?/29.kép/ Semmi különös..ezt azonnal ki is találtátok:ez bizony egy 140mm hosszú patron,azaz egy cseh emelő alsó része.A megnevezése nem totálisan találó..de nekem hónapok óta ekként jut eszembe a lélekölő droidmelóm alatt;)!
Kiegészítésképpen igérem nem árulok zsákbamacskát..hát persze hogy így néz ki a párjával:
Hasznos..nagyon hasznos az a 40mm-es állítási lehetőség,amit a szár bővített része enged!Segítségével kedvemre játszhatok a magassággal-de ha tetszik akkor más méretű akváriumba is tehetem akár.Mikor lecsökkentem a vízszintet a "száraz évszakban" akkor automatikusan csökken a vízhozam is...ugye emlékeztek:kisebb magasság ugyanannyi levegő bepumpálása alkalmával is kisebb hozamot jelent!Persze "rájátszhatok" még a kis levegő csapocskákal is..de ezt már nem a légemelő tudja.
Nos..hát ennyi az amit szerettem volna megosztani veletek...a tudásom e témában kb.ennyi is.Reményemet fejezem ki,hogy e rövidke-:D-írással megvilágítottam előttetek:nem kifejezetten a powerfejek energiazabáló világa kínálkozik az akváriumok belső szűrésére..és hogy aprópénzből is lehet hasznosat csinálni-ha már véletlenül valaki élvezi a barkácsolást.Tudom hogy páran szeretnétek együttes erővel megvalósítani e levegővel működő emelőket,és nagyon örültem amikor az AME oldalán erre utalást is olvashattam....
Kívánok nektek balesetmentes barkácsolást,hasonló örömet az elért materializálódott légemelőkkel mint amit jómagam is érzek.
Búcsúzóul engedjétek meg hogy a most használt szűrőm ívató akváriumokban-coryk-jelen lévő verzióját megmutassam:
 Kis ékszer..számomra mindenképpen!
Bár már a blogot befejeztem,de kötelességemnek érzem hogy itt is megköszönjem azon kollégák szerepét,akik bemutatták,mintegy "köztudatba hozták" a cseh légemelőket.Berzenkedjetek csak....Gyula,Krisztián:nagyon köszönöm!
aaaa

6 megjegyzés:

  1. Látom a boszorkánykonyha elkezdett termelni. Szép munka, Gratulálok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm...valóban lelkesít az amit ebből a csőből ki lehet hozni-ráadásul akvarisztika!:)

      Törlés
  2. Szia Mac!:)
    Igen...a blog elején lévő pár-elég gyengécske-videón bemutatom az összes olyan folyamatot melynek segítségével megoldható a feladat.
    Ha megfigyeled a patron nincs bővítve...a 30.képen gondolom a vízvető cső alsó részére gondolsz ugye?Nos,ott 5cm hosszan toltam bele a tüskét,így 4cm állítási lehetőségem van magasság tekintetében.
    Kérlek szemléld meg a "Bővítés" c. legelső videót!Ha még kérdés van,akár a legalapvetőbb dologban is szivesen állok rendelkezésre!:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!:)
    Nálam a TM sorozat 20,és 30 jelölésű szivacsai vannak "rendszerbe állítva".Az emelő számottevő mennyiségű vizet képes megmozgatni,így akár fizikai szűrésre is használhatod.
    Van azért kis csalafintaság a dologban:a két szivacstartó ágon akár két különböző sűrűségű szivacsot is alkalmazhatsz....én ezért használok kisebb darab szivacsokat.Másik lényeges dolog még a szivacsok öblítése-tisztítása.Akár a két ágat külön is lehet tisztítani,meghagyva ezzel a lebontó kultúrák áttelepülési esélyét..
    Rendkívül ügyes kis dolog ez kérem....bártan használjátok!
    T.:Gábor

    VálaszTörlés
  4. És itt még nem is áll meg a dolog, mert elég sok mindenre lehet ezt a emelőt használni:
    http://vimeo.com/28319323#at=0

    VálaszTörlés
  5. Hm...tökéletesen igazad van-a kis szerkezet egész nagyban,és számos más dologra is alkalmas.
    Köszönöm látogatásod:Gábor

    VálaszTörlés