2014. február 16., vasárnap

Fedezékek,barlangok,bújókák II.






Jelen írásomban kívánom folytatni előző bejegyzésem tartalmát-immár berendezési ötletekkel, meglátásokkal , némi gondolatébresztő megjegyzéssel néhol. Az előző blogot ott fejeztük be még az óévben, hogy nekiálltunk a durvább részeket elsimítani, egyszersmind formába hoztuk a különböző berendezésnek szánt tárgyainkat...innen folytassuk!

Látszólag meg is vagyunk hát a nagyja munkával, mossuk el az elkészült tárgyakat. Ehhez fogkefét, vagy direkt csak akvarisztikai célokra tartogatott körömkefét ajánlok. Miért ez a nagy óvatosság? Az anyag porózus mint tapasztaltuk, és ha bármi beleivódik már kevés lesz a leöblítés! A külső felületeket sok helyen megcsiszoltuk, de például a falazó elemek belső felületeit nem „bántottuk” -arra ajánlok fokozott figyelmet fordítani, hogy figyeljük tisztításkor is a víz útját. Ha bárhonnan leszalad, vagy nem ivódik be oly könnyen akkor feltételezhetjük hogy ott valamiféle olajos/zsíros szennyeződés került rá-az ilyeneket én nem használom.
Egy picit időzzünk el a dolgon-mi az amit az olajos/zsíros szennyeződés okozhat? Elsősorban ugye a vízszennyezés-medencéinkben a legcsekélyebb ilyet sem szeretnénk! Aztán sok egyéb mellett képzeljük csak el azt a felállást, hogy  hőn szeretett halaink kontaktusba kénytelenek vele kerülni. Igaz ez a corykra, hiszen ők fedezékként használják majd őket. Lépjünk ezen túl, és nézzük most meg azon halaink sorát melyek ezeket a barlangocskákat nem csak elbújásra, hanem ikrarakásra is használják! Talán jól gondolom azt, hogy ezeknek a halaknak-itt most csak a lorikáriákról beszélek- igen jó a szaglásuk, és az ízérzékelésük is. Miért gondolnánk hát hogy egy szennyezett  barlangba ő szívesen beköltözik, netán az ikrarakáshoz  készülődő hímek ezt fogják takarítani? Nem hiszem..de valószínűbb az, hogy  el sem foglalják majd ezt a berendezési tárgyat. Ez a magyarázata a fenti gondolatomnak, és ezért is vélem kerülendőnek azokat a bújókákat melyekről a szennyeződés nem távolítható el kielégítően.

Számos kisebb-nagyobb fedezékünk van már, el is mostuk szép alaposan őket-közben élveztük a fantasztikus terrakotta és a cserepekre oly jellemző vöröses színeket, ezek nedvesség hatására még intenzívebbé válnak! Tulajdonképpen most szembesülünk azzal, hogy milyen színű is lesz az adott kreálmány, és biztos vagyok benne hogy máris van olyan ami a legjobban tetszik nekünk! Az ilyen különösen szép színű/szép rajzolatú darabokat majd olyan helyre tehetjük ahol érvényesülhet egyedi szépségük-mindig be fog ugrani akárhányszor csak ránézünk hogy hogyan is készítettük, és milyen szemétnek számító alapanyagból!:)
 Tulajdonképpen van még egy témakör amit nem taglaltunk-a blog címében emlegetett berendezési tárgyaink tulajdonképpen mi célt szolgálnak? Az rendben van hogy ebbe belebújhatnak a halaink, elrejtőzhetnek- de mi elől? Vegyük hát sorba azokat a hatásokat melyektől óvnánk-védenénk őket, de legalábbis szeretnénk megadni nekik a lehetőséget hogy  ők maguk ezt megtehessék!
  • áramlás
  • fényhatások
  • rezgések
  • stressz
  • fajtársak, ragadozók, idegen halak
  • szaporodás, ikrarejtés
stb…
Láthatjuk hát hogy koránt sem csak arról van szó hogy halunk elbújna ha tehetné-megfelelően elhelyezett, neki megfelelő méretű barlangocskára,vagy csak egy kis kiálló peremre van szüksége ahol meglapulva kissé biztonságosabban érezheti magát! A fény elől való rejtőzködés szinte valamennyi halunk sajátja- egyszerűen ki nem állhatják ha erősen megvilágított helyen kell huzamosabb időn át tartózkodniuk! Legyenek bármennyire is éhesek, inkább megvárják a sötétebb periódusokat-vagy a rejtekhelyek közelében tartózkodnak csak…
Áramlás? No igen-bár azt hihetnénk hogy e folyóvízi halaknak aztán édes mindegy hogy   milyen körülmények vannak, őket aztán nem zavarja a nagy sodrás-pedig dehogyis nem! Egy élő példát mondanék ,akik pecáznak azok azonnal érteni is fognak: egyik legerősebb sodrást is elviselő halunk a márna, és a pisztráng, ugye? Érdekes hogy mégis a legnagyobb eséllyel bedőlt fák takarásában, netán görgetegkövek mögöttes vizében kaphatjuk őket horogra…Még szép-hiszen az állandó sodrás ellen való úszás sok energiát igényel, arról nem is beszélve hogy a  táplálék sem itt ülepszik le, vagy válik könnyebben elérhetővé! Valószínűnek gondolom hogy ők is megpihennek azért, sőt valójában csak igen ritkán tartózkodnak az éles sodrásban. Akváriumainkban viszont hová bújjon a kis szerencsétlen halacska, ha nincs lehetősége? Hiszen oda mindent mi magunk saját ízlésünk szerint rakosgatunk be –és itt jön a felelősségünk kérdése is: vajon mennyi gyötrelmet és kényelmetlenséget okozunk azzal halainknak ha nem vesszük figyelembe igényeiket, nem elégítjük ki azokat?Kitúrja az ancink a növényeket?Meg is érdemeljük,mert valamit nem jól csináltunk!A coryk fakóak,szaporodni sosem akarnak és alig lézengenek?Szégyelljük magunkat…
Megígérem hogy nem fogok etikai „hegyibeszédet” elétek tárni, de mi akvaristák tehetünk legtöbbet azért hogy halaink szűkre szabott kis világában valahogyan mégis tűrhető életet élhessenek-egyben minden hobbiállat tartó legfontosabb feladatának is ezt tartom! Nem az a cél hogy nekünk megfeleljen a medencéjük..ez csak olyan szempont lehet ami a „futottak még” kategóriába tartozik. Elsődlegesen nekik kell hogy megfeleljen-ha még nekünk is tetszik akkor érezzük azt hogy sikerült jól berendezni az akváriumot!E blog is erről szól…
Ott tartottunk tehát hogy elkészültünk a durva melóval, a bújókák  úgymond elkészültek.Elkészültek? Dehogy is, hiszen hol van még a szélek elmunkálása, az alapos mosás,és hol a tulajdonképpeni behelyezés? Néhány előző kérdést már részben megbeszéltünk,immár valóban nincs más hátra mint megnézegethessétek az általam kreált berendezési tárgyakat, gyönyörködhessetek a csodaszép színekben, és utángondoljátok majd a berendezési ötleteimet is!
Sokat filóztam azon, hogy vajon hogyan magyarázzam el nektek néhány ötletemet-élő medencében mutassam meg, vagy van ettől némileg jobb módszer is? Azt gondolom számomra is egyszerűbb ha most „szárazon”,akvárium nélkül prezentálom nektek a dolgokat-javaslom azonban a képeken látható fehér bútorlap darabot a medence aljának tekinteni,a klinkertégla falazatot pedig hátoldalnak.Ha ezt ti is megfelelnek gondoljátok akkor cserében a blog végén magatok is mosolyra fakadhattok majd-de ne szaladjunk előre!

Kókuszhéjak:
Mint emlegettem is csak fazonigazítás volt most a célom,nézzük meg mire jutottam:


A bal oldalit nem gondoltam túlzottan „megműteni”,csak az éleket simítottam el-jobb oldali társára azonban szép kontúrral megáldott bejárat,hátuljára pedig egy „surranónyílás került.
A következő két kép hűen mutatja a régi,és az új héj különbségeit:

Kérem figyeljétek meg hogy körültekintően el vannak dolgozva az éles sarkok!

Egész biztosan megosztó lesz következő képem,mert én bizony sosem csiszolom le a kókusz szőreit-miért a természetben valaki igen? Szerintem így is igen bájos kis menedék ez-ancijaim majd rendezik a héj kiálló szőreit! ;)


Végezetül nézzük meg azt a fent jelzett bútorlapot-ugye nem feleded:ez a medencénk alja,akár így is elrendezhetőek a kókuszok:

Folytassuk a cserepekkel:

Bármennyire is nevetséges,ez a kis cserépke a blog ihletője…óv,véd,és eltakar! Bár ő nyilván csak dísztárgy a monitorom alatti kis szegletben, de emlék is nekem: őt e blog írása során készítettem egy kaktuszcserépből-5 centi csak, de benne van a szívem!
Folytassuk halakhoz is alkalmas mérettel immár-ugye képben vagytok mikor mutatom a korábban keresztbevágott cserepekből készített fedezékeket?

Akár úgy is lehet mint bal szélen-kis ancikák örömmel veszik birtokba, nagyobb társaik viszont már ledönthetik- hozzájuk nem ajánlom az ilyen kevésbé stabil megoldást.Nekem tetszik a jobb oldali cserépbújóka aránya-nem magas,mégis elég terjedelmes..
Na és mi lett a valaha növénytartó edényként funkcionáló nagyobb átmérőjű párjából?Tessenek hát nézni:

A ráragasztott cserépdarab a furaton átmenően lett kettévágva, a virágcserép palást kapott két különféle „ajtót”-így már egészen jó kis corybunker…mintha  a partoldalt több helyütt is kimarta volna a víz sodra csak azért hogy imádott kis halaink itt vonulgathassanak! Hopp,a kép is kell ugye? ;)

Itt már igencsak számít az elhelyezés- lelki szemeiddel gondold el ahogy egy népes corysereg a fedezékek nyílásain át vonul,vagy éppen egy bőséges estebédre rajzik ki…hmm,most megyek és egy kicsit ezt megnézem élőben!
Készítettünk azonban félbevágott zsindely darabokat is,használjuk hát fel okosan:

Ugye észrevehetően kevesebb a fény alul-erről van szó kérem ez mintegy árnyékoló is egyben.
A következő kép már terjedelmesebb kialakítást mutat,de a figyelmedet kérném a bal oldali „üveglap elé” állított cserépre irányítani:

Minek van az ott ugye? De képzeld el egy pillanatra hogy egy szomszédos akváriumban szintén halak vannak-ne zavarják már nekem az éppen szedegető kis corykat! ;) Ez is „árnyékoló”,csak itt a mozgást takarja ki-hasznos,ajánlom még ívó halakhoz is!
Elérkeztünk a virágcserepek másik darabolási módozatával-a hosszában vágással-készített bújókák világába is végre…nem tagadhatom le hogy nekem igen kedvesek,de nézzünk képet aztán majd mondom a gondolataimat:

Kedves kollégák amilyen olcsó és egyszerű,olyan nagyszerű is a hasonló fedezékek világa-és vajon felismeritek a bal szélen lévő összeállítást(de szeretném…)?Sok év alatt megszülető ancikáim döntő többsége ilyen cserép alatt látta meg az apukája legyező úszóit-legelső blogom tárgyai ezek!A kis cserépdarabka mára több tucatnyi mennyiségben áll rendelkezésre,mert elterjedten alkalmazom már a frissen kikelt és még szikanyagait fogyasztó halaim rejtőzködési lehetőségének.El kell mondanom hogy igen sikeresen-sokszor 40-50 kis cory is búvik alatta élvezve a jótékony félhomályban a gyengébb sodrást,és a „küszöb előtt”lerakódó microworm szőnyeget.
Aki azt hinné hogy fantáziátlanul csak bedobjuk őket a medencébe és kész is az meglepődhet hogy milyen pofás alakzatot is ki lehet ebből alakítani:


Kis magyarázat:természetesen itt egy anci/cory kombó prezentálódik hiszen a hátsó falhoz állított cserépdarabka szintén a picurka ancik kedvelt ejtőző helye!A lépcsőzetesen lerakott klf. méretű félbevágott cserepek a coryk népes seregének kínál lehetőséget, míg a bal oldali kialakítás már szemérmesebb és nagyobb serdülő harcsáknak is megfelelő lehet-egyértelmű hogy a nagy cserépen is van „ajtó”,de az teljesen rejtett,nyugodalmas pihenőhely.
Még egy kialakítás kicsit szellősebben-kis ancik „párbajozó helye” a két eltolt virágcserép,mert ezek a kis agresszorok nem nyugszanak meg egyetlen négyzetcenti birtokjogán sem,folyamatosan küzdenek a felületi mikrofilm réteg elfogyasztásának jogáért!

Éppen ezért ez a fajta berendezést kifejezetten ajánlom gyermekes akvaristáknak-az én kicsinyeim-az emberszabásúak! :D- kis székjeikkel eléültek anno,és ott figyelték néma csendben ahogy a néhány centis kis ancik viaskodtak a cserepek felületén.A hátul lévő két „Járdánházi cserepes”-ben akár ikrázhatnak is kifejlett állataink,a felcseperedő ancikák pedig elegendő rejtekhelyet találnak a hátsó fal melletti,illetve az előtérbe tolt „kerengő” falai között.
Itt a cserepek között megmutatom nektek hogy hogyan lehet elszúrni a berendezést:

De mi lehet a probléma,ugye?A halak szerintetek nem látnak ki a medencékből? Azt gondoljátok hogy csak értünk vannak,és majd nekünk pózolnak mint a FB-n a „tükörbenfényképezkedős” modellek?No nem…a legkevésbé sem szeretik a mozgásunkat a medence előtt,és egyenesen kerülik is lépéseink zaját!Most képzeljétek el hogy enni adtunk a halaknak-ők kirajzottak az előtéri „mezőre”,ám mi nagy önzően odaléptünk a medencéhez egy hirtelen mozdulattal.Ők fejvesztetten menekülnének talajszinten hátra,mert nem érzik biztonságban magukat az elől lévő cserepek alatt. A nagy rohanásban/tülekedésben többen nekiütköznek sajnos az összetolt cserepeknek,vagy megszorulnak egy pillanatra a jobb szélen a két cserepecske között…úgy ám! Eképpn pedig ne csodálkozzunk ha továbbra sem csillapodik menekülési ösztönük,és akár magukat össze vissza verve nem kopognak a medence üvegfalain.:( Tehát csak körültekintően az elrendezéssel-ez lenne a végső kicsengése a figyelemfelkeltő képnek.
A tetőfedő kupákból kialakított nagyobb barlangokról sokat beszélni nem lehet-egyszerűen nekitolom őket a medence hátoldalának…

…vagy a „buszmegálló” munkanevet kapott nagy társas barlangokat így helyezem el:

Felhívom már itt a figyelmeteket egy akaratlagos hibára-de vajon ti mit gondoltok,rendben van ez így elhelyezve?Na???? J Mindjárt mondom is az aggályomat,de előbb megmutatom hogy e nagy böhönc anyagok széleit hogy dolgoztam el:

Szépen átcsiszoltam az egészet,persze akarattal adtam neki ilyen durva struktúrát-ajánlom figyelmetekbe a vastagság optikai elvékonyítását szolgáló lekerekítését..élőben jobban érvényesül,ugyan ezt tettem a front oldalon a szemben lévő éllel is!Ok-most térjünk vissza az előző elrendezéshez-mi lehet a bajom vele? Ha olyan berendezési tárgyakat tolunk a medence falához ami vagy nagyon szűk,vagy nagyon mély rést erdményez,halaink nem fognak hozzáférni az oda jutó eleségekhez,de még a csigáink sem! Az pedig ott haszontalanul kárbavész,netán „hálából” még vizünket is rongálja! Érvényes mindez a szárazakra,mert élőnél-főleg tubinál-ilyen gond nincs ugye? Nem igaz sajnos…az is lehet még károsabb,mert gondolj csak arra ha a tubik lepusztulnának,vagy a halak értük való küzdelem során beszorulnak!Egy szó mint száz:kerüljük a nagyon szűk réseket!
Elérkeztünk a műanyag csövecskékhez is:

Mivel bennük lorik ikráznak-ha szerencsénk van!-így fokozottan ügyeljünk a helyes elhelyezésre:ha az áramlás nem megfelelően éri őket lehet hogy halaink el sem foglalják őket.Lehet a képen látható csoportos elrendezést követni,de akár az emeletes megoldás is szóbajöhet.Hasznosak a kis ráragasztott cserépdarabok!
Már közeledünk két további kedvencem felé,de előbb nézzük meg hogyan mutatnak a frissen lemosott és szépen lecsiszolt falazó elemekből készült kis „óvóhelyek”:

Egyesével keltetőkbe vagy előnevelőkbe helyezve remek lehetőség az incurka coryknak-anciknak..így egymáson viszont akár garnéla kergetődző is lehet! J Ezt a vonalat egyébként is tovább kell vinnem,mert egyre érintettebb leszek e kis vízi csodák tartásában….
Elérkeztünk hát az egyik legmunkaigényesebb,ugyanakkor nagyon szépen mutató és szakmailag is becsülendő tetőfedő zsindely-ből készült ragasztott L-es harcsa fajoknak szánt négyszögletű „panelhez”…sajnos az én halaim nem igen preferálják L mint kiderült! De sebaj-majd szerzek olyanokat melyek imádni fogják!

Ugye mennyivel másabb lecsiszolva,és igaz milyen csodálatos meleg földszíneket mutat a terrakotta felület?Nagyon szeretem őket,így nem vagyok rest megmutatni nektek őket „nyitott gépháztetővel” sem:

Kérem hogy vess pillantást a fedőlap vezető éleként szolgáló két kis háromszögletűre munkált ráragasztott darabkára is-így gondoltam elkészíteni,és mint kiderült helyesen!Bár a relatív nagytestű Peckoltiáim éjjelenként heves csatákban döntik el ki hol rejtőzködjön el a világosabb órákban,mindezidáig ikrákkal még nem örvendeztettek meg…sőt igazából nappalra átköltöznek a következő fajta bújókába ezek a válogatós népek! :D
De nézzünk még képet e barlangról-egyet mikor felnyitom:

..és egyet hátulnézetből,hogy élvezhessük a csinosan lemunkált gömbölyded hátsót is:

Reményemet fejezem ki hogy a jövőben lesznek még olyan lakóim is melyek ikrákkal is elismerik fáradozásomat!

Végezetül elérkeztünk a blokkokból,falazó elemekből készített barlangokhoz is-én ezt vártam már nagyon,és sikereket könyvelhetek el használatuk során! No nem csak uszonyos barátaimnál,hanem a két lábbal földön járók között is-legjobb tudomásom szerint januári fővárosi gyorslátogatásom során ajándékozott példányokat ketten is használhatják már-ez igazi öröm számomra! A valaha erdőszélen lévő sitthalomban csak szemétként funkcionáló  egykori építőelemek átlényegülve örömet szereznek nekünk…csúcs!
Akik nem is érdeklődnek hasonlók iránt azok most fognak meglepődni,ha megmutatom a felületi struktúra gyönyörűségesen megjelenő látványát-íme:

Azta….elnézést néha nagyon belelkesedem,ilyenkor alig bírok a néha betűre találó ujjaimmal.Kollégám/olvasóm-mond meg:neked tetszik???
Majd még ráteszek egy lapáttal amikor meglátod a vizes darabok színeit-egyszerűen isteniek!


Ejj a kutyafáját-de szépek vagytok! A két különböző falazó elem csak a szerencsémen múlt,de nagyon igaziak-az egyik meleg vöröses színe a másik szét márványos felülete kárpótol mindazért a fáradságért melyeket elkészítésükkor éreztem..mit nekem porfelleg,kit érdekel már a zaj,és a szomszédok érdekes tekintete?Én tudtam hogy mit csinálok-és íme nektek is mutatom mennyire sokoldalú kis barlangrendszereket is kreálhatunk belőlük:

Egy halom „téglacső” ugye?Azt hiszed kollégám hogy a véletlen műve a klf. hosszúságok kialakítása?Úgy gondolod valamit elbénáztam? Netán arra jutottál hogy az egyforma hosszúságú csövekből csak unalmas „harcsapanelek” képezhetőek-na ugye hogy nem! ;) A csövek hossza nem véletlen-bár a legtipikusabb hossz 130-150mm,mégsem volt szívem kidobni a rövidebbeket sem.Arra spekuláltam ,hogy halaim majd keresgélni kényszerülnek maguknak a legmegfelelőbb helyet,én pedig gyönyörködhetek a napi szinten végbemenő torzsalkodások során az úszófeszítésekben,a heves de egymásnak sérülést mégsem okozó harcokban-és lőn! Ez a kiépítés szinte pontosan így egy 72 literes medencécskében Peckoltia compta növendékeknek szerez nagy élvezetet-biztosan jól érezhetik magukat,mert csak igen türelmes várakozás után jönnek ki hogy én meg bennük gyönyörködhessek! J
Ennyit a méretkülönbségekről-de említettem én az egyforma csövek dolgát is,ugye?Nosza bontsuk le a bal oldali látszólag csak elölről és számunkra élvezetes kinézetű halmocskát:

Itt valami turpisság lesz….

Nocsak-nocsak…bizony ám kérem-ez egy halainknak nagy örömet okozó nagyobb és tagolt üreg a medence hátfalánál!A világon semmi nem zavarná meg őket akkor ha később itt szeretnék reprodukálni magukat néhány ikracsomagocska erejéig! (Maximum jön Gábor és elveszi az ikrát keltetésre,de már most garantálja nektek hogy mindent ugyanígy helyre is állítana-addig azért még van idő!)

Mutatok egy ő szemszögükből készített képet is-mondd már meg nem tisztára olyan mint valami üreges partoldal,vagy vízmosta üreges kőzetfal?

Ugyanakkor minden példány tudja ám a helyét-véletlenül nem ugranának másik csőbe ha megzavarom őket étkezés vagy társas élet közben,de folyton kóstolgatják egymást-na innen tudom én hogy szuper kondiban vannak!:)
Egy más kialakítást is megmutatok,ha már elkészítettem a fényképet-de a variációk saját ízlés szerint kiépíthetőek.


Búcsúzván ettől a nagyszerű anyagtól,még mutatok egy növendékeknek tetsző kialakítást is,ebben most nálam Ancistrusok élvezik a lehetőségeket:

Tulajdonképpen végeztünk is legnagyobb sajnálatomra-még hónapokig tudnám méltatni a teljesen ingyen elkészíthető fedezékek sorát-igaz ami igaz:szegény hobbistát az ág is húzza,de beletörődni nem szabad! ;)
Na akkor még egy ötlet mielőtt eltakarítjátok a cserép,és téglatörmeléket….ami már szemét,még az sem az!

Ugye?Anubiasok,Microsoryumok és csokorba fogott növények barátja ez,netán jávai mohát „csíptetnél”le az aljzatra vele ívatóközegként?Nincs akadálya…ha hosszabb rudakat is képezel a téglákból arra növényt kötözve és végigfektetve az elkészült fedezékek tetején hát mondhatom hogy halaidért sokat tettél már.A lehetőségeket csak ki kell használni ;)
Végeztünk,dőlj hátra hobbitársam-de még egy önmagamat froclizó képre és némi poénos öniróniára ittfoglak!Te,hát sose nézed meg a „műtermemet” ahol a képek készülnek?Egyáltalán nem is érdekel a professzionális állítható és „szögbelőhető” megvilágításom??Ne csináld,na csüccs még kicsit ide,és hesszeld a képet:

Igen..ez a „halőrbunker” kérem  a maga puritán valójában.A lépcsőfeljáró adta kis kihasználhatatlan háromszögbe száműztem magam felnövekvő gyermekeimnek helyet teremtve ezzel egy másik helyiségben.Itt van az ősrégi(2007-es) „Dorka számítógépe” is..tényleg ilyen néven futott anno a legolcsóbb változat az itteni Tescoban.A monitor pff…de a lényeg az hogy itt van az alkalmi műterem,ahol e blog összes képe készült!No nézd csak a hihetetlen világítást-azóta már guppikat világít-de a drótozás az egyszerűen fenomenális,nem gondolod? :D Bár a kép nem mutatja jól,de hogy profibb legyen a bal oldali drót akaratlagosan más színű lett-hogy tudjam melyik a bal kezem-az igazi,a kettő közül amivel egyébként bírok.;)
Azért kissé még balra van ám más is a képen-lehet hogy ezzel meg másnak szerzek örömet?Ezt kéretik nem kommentelni;).
Köszönöm hogy türelemmel elviselted megint meglóduló billentyűzetemet,és sok örömet kívánok neked a hobbiban…de fedezék,barlang,vagy bújóka legyen ám a medencédben! ;)
T.:Gábor