Fedezékek,barlangok,bújókák I.

Itt az év vége-azt mondják, jön már a hideg zimankó és a hó is, mi mégis a jó meleg szobáinkban élvezhetjük halaink elbűvölő játékát a szebbnél szebb akváriumokban. Felmerül ilyen szemlélés alkalmával az akvaristában az, hogy minden rendben van, minden jó a halaknak is vajon? Ilyenkor szövődnek a nagy tervek, ilyenkor születnek a fogadalmak a hobbi terén, is-én ezt tudom, hisz magam is ezt gyakorlom. Megfogad ilyenkor az ember mindent, kérdés hogy mit fog megvalósítani ebből? Lehet semmit- de mindig törekedni kell a megoldás felé, folyton-folyvást keresni kell a jobbításokat.

Ilyen újévi fogadalmam volt nekem is az még idén januárban hogy az összes medencémet átgondolom, minden akváriumot átrendezek, sőt végre valahára időt szánok a halak szemszögéből is a jobbításra! Nem, nem volt semmi probléma ezzel sem-látszólag- én azonban tudtam, azt hogy halaimnak nem minden megfelelő. Mindig szerettem volna őket úgy elhelyezni, hogy sem egymást sem más halaimat ne stresszeljék a mozgásukkal, pihenőidejüket nyugalomban töltsék  stb. Jól tudjátok hogy én főleg  fenéklakó halakat tartok, corykat, L-es harcsákat dédelgetek itthon. Sejtésetek is helyes ha olyan tekintetben nézzük a dolgokat hogy szeretek-e szaporítgatni is? Mi az hogy, egyenesen imádok! Egész hobbim erről szól- számomra olyan hal nem érdekes amit nem tudok medencéimben megfelelően elhelyezni, gondozni, netán szaporítani is! Rendkívül számít az a tény is, hogy én halaimat nem mesterségesen „hozom helyzetbe”, hanem kivárom, megteremtem azokat a viszonyokat melyek között maguk szeretnének szaporodni! Nos, ezért is nem tartottam, és nem is tarthattam magam tenyésztőnek- sosem tudtam meghatározni hogy halaim mikorra fognak ikrákkal megörvendeztetni. Egy dolgot viszont mindig is kristálytisztán tudtam: nekem jó kondícióban lévő, nyugodt halakra van szükségem!

Úgy vélem ehhez nagyon is köthető az igényem a címsorban jelzett eszközök tekintetében… kell nekem sok-sok olyan mesterséges üreg, rejtekhely ahol halaim úgymond ejtőzhetnek! Igazából ők ezt természetesnek érzik, hiszen természetes élőhelyükön is számos- vagy inkább számtalan!- olyan mélyedés, üreg van a partoldalakban, ahol ők elrejtőzhetnek. Lehet hogy a vízbe dőlt fák feldarabolódott darabkái nyújtanak nekik megfelelő takarást, de az is lehet hogy a mederben lévő kövek alkotnak olyan alakzatokat ahol meghúzhatják magukat. Szó mi szó rettenet mennyiségű videó anyagot néztem már végig a természetes környezetben táplálkozó, vagy éppen menekülő halrajokról, számtalan halat szemlélhettem amint a fotós elől egyetlen pillanat alatt surrantak be ilyen alakzatok labirintusába-emlékezetesek az olyan videók ahol a hal beugrott ugyan a fedezékbe, de pillanatok múlva már kikandikált a védelem tudatában: vajon elmúlt már a veszély? :)

Nagyon kedvesek ezek a filmkockák nekem- akváriumokban is ezt a biztonságot szeretném adni nekik, ezt az oltalmat akarnám én biztosítani….

Ezen évzáró írásom mi másról is szólhatna hát, mint kedvenceim ezen igényének kielégítésére tett próbálkozásaim soráról? Lássuk hát én hogy gondolom! Nézzük a legegyszerűbbtől a legmunkaigényesebbig, és a végére érve se adjunk választ majdan- tegyék meg ezt halaink!

Anno bizony nem mindent úgy csináltam én sem mint manapság- de még mennyire nem! Nekem sem volt annyi időm és kitartásom hogy akkurátus módon végigvigyem a terveimet-igazából odázgattam, tologattam a magam szabta határidőket. Néha hullafáradtan, sokszor feszültséggel telve kezdődött a szabadidőm-ilyen állapotban vajon kinek van kedve  bármihez is? Nekem sem volt, ezért akarattal hagytam meg e téma megírását a december végi nyugalmasabb időszakra.

Kezdjünk tehát neki, hiszen halaink várják a berendezést! E blogban a legkezdetlegesebb rejtőző helytől kezdve mindent megmutatok nektek- teszem ezt úgy hogy közben képet alkothattok majd a munka nehézségeiről is, a fizikai valóságról, koszról, piszokról…

Nézzük meg milyen anyagokból dolgozhatunk, pontosabban fogalmazva  én milyen anyagokból dolgoztam!

Kókuszhéjak: ezt szerencsére senkinek nem kell bemutatnom, hiszen még a legkezdőbb hobbitárs is ismerheti. Rendkívül olcsó alapanyag, tulajdonképpen szemét ez másoknak- ne szégyelljük a szomszédtól is elkérni! ;)

Virágcserepek: a legegyszerűbb kivitelűtől a szép míves munkáig mind megfelelő-feltéve ha abban nem gondoztak még tápsóval virágokat. Javaslom új cserepek beszerzését, és egy tippként jelzem: így tél idején általában a nagyobb bevásárlóközpontokban, barkácscentrumok növényes részein akciósak! Egyértelműen a kerámia virágcserépről beszélek…

Műanyag csövek: szintén egy rendkívül olcsó megoldás, 2.5-3 méteres szálakban vásárolhatóak villanyszerelési anyagok boltjában, nagyobb dimenzióban csatornázási, vízvezeték szerelési boltokban elérhetőek. Én maximum 30mm átmérőig használom, díszakváriumokban javaslom rejteni, vagy bevonattal ellátni.

Kerámia tetőfedő cserepek: más néven zsindely, „sindel”, kupa…tudjátok miről beszélek! Azt viszont nem, hogy milyenről-ezért amint odaérünk megmutatom nektek. Egyébként a „legmezeibb”, sok helyen már meg sem található ősrégi egykampós zsindelyről  van szó. Ezeket sokszor már évtizedekkel előbb lecserélték újabb és modernebb tetőfedő anyagokra, néhol kidobálták a sittre, vagy éppen tárolgatják valahol a kert végében. Bátran kérjetek belőle- sőt, törött darabok is megfelelnek, egyetlen fillérbe nem kerülnek!

Kerámia építő elemek: közismert néven téglák, blokkok, falazó elemek. Kérem igaz hogy ezt meg is lehet venni mint minden mást is, de miért adnál érte pénzt? Szoktál bosszankodni az erdőszéleken vagy  vízpartokon lévő illegális sitten ugye? Én majdnem balesetet is szenvedtem mikor  azt hittem hogy egy avarral borított lejtőn fogok leereszkedni, aztán kiderült hogy építési törmeléket borított valaki le évekkel korábban az erdőszélen. Jelzem hogy egyáltalán semmit nem számít a „mentett anyag” kinézete-lényeg hogy megfelelő üregekkel legyen ellátva, és méretileg  megfeleljen!

Miután ilyen olcsón jutottunk hozzá az alapanyagokhoz sejthetjük hogy ez nem egy nagy beruházás lesz…de munka lesz vele! Tekintsük át a megmunkálásukhoz szükséges eszközöket, de már most szeretném jelezni: egyáltalán nem kell minden ahhoz hogy boldoguljunk! Én csupán felvonultattam azokat a szerszámokat és eszközöket melyekkel minden munkafolyamat elvégezhető, de természetesen egyedi szükségletetek, és a megmunkálni kívánt alapanyag is befolyásolhatja felhasználásukat.

A kép után elmondom azt hogy mire hol lehet szükségünk, és azt is hogy miből jó a „gagyi kivitel” is. Nem kell megijedni-boldogulni fogtok! ;)
Soroljuk hát:
-ceruza,egyenes lécdarab,mérőszalag a jelölésekhez
-P60,és/vagy P80-as csiszolóvászon az élek eltűntetéséhez .
Igaz lehet kapni kifejezetten kőhöz valót is, de ez volt itthon- bátran használható, a képen látható két ív elegendő volt nekem az összes munkához.

-Sarokcsiszoló gép/alias „flex”/. Egyáltalán nem szükséges ipari gép, sőt a 125mm-es változat is megfelelő. Nekem szintén ez van itthon, ezt használom hát.
     - a gép tartozékai:

·        Kiemelten a gyémántvágó tárcsa! A géphez illeszkedő méretben, de mint látod nekem is csak 125-ös a legnagyobb. Egyáltalán nem kell ipari, sőt a használt kopott is megteszi- én egyetlen egy használt tárcsával csináltam minden munkafázist(a gépen láthatod). A forgásirányra figyelj- a gyémántszemcsék beágyazása csak egy irányú forgást engedélyez, ellenkező esetben hamar kipereg, tönkremegy. Ismételten hangsúlyozom: a pár száz forintos is nagyon bőven jó lesz nekünk!

·        Drótkorong tárcsa vagy fazék kivitelben a cserepeken esetlegesen meglévő szennyeződése eltávolításához, esetleg puhább anyagok struktúrálásához (ez a tartozék mellőzhető, nem szükséges beszerezni ha nincs!)

·        Legyező korong, népszerűbb nevén lamellás csiszolótárcsa. Amint látod nekem ebből is csak fémhez való volt itthon-az összes csiszoláshoz ezt használtam, a munka végeztéig egy darab teljesen elkopott, egyet még „befogtam”. A szemcseszerkezetére nézve ajánlom a durvább (P40) fokozatot. Ha újat vennél és történetesen sok tégla, cserép vár feldolgozásra javaslom a speciális kőzetekhez valót!

       Mivel ehhez a géphez érkeztünk felhívom szíves figyelmeteket az alábbiakra: minden szakmában használható rendkívül sokoldalú gépről van szó-és minden szakma gyakorlója elismerten az egyik legveszélyesebb gépként is tiszteli! Csak gyakorlott, és biztos kezű kollégák kezébe ajánlom ezt az igen férfias szerszámgépet!



Van egy jó hírem azonban a panelban lakó kollégáknak is! Nem kell semmi egyéb nektek,mint egy csempevágó fűrész megfelelő lappal vagy dróttal,és vígan boldogultok,igaz kissé lassabban,de szinte por nélkül!
Az alant szemlélhető képen már felsorakoztattam a munkavédelmi eszközök egy részét is: 

-Porvédő maszkból jó a már használt is, ha megfelelően el tudja még látni a feladatot. Kiemelten poros munkáról van szó, melegen ajánlom!
-Védőszemüveg nélkülözhetetlen! Ne legyünk nagyfiúk, ne kockáztassuk a szemünk világát csak azért mert kényelmetlen és szokatlan a viselete. Anno lakatos csoportvezetőként is számtalanszor kértem erre munkatársaimat, mégis a szemészeten már sokakat visszatérőként ismertek. A pattogzó kerámiaszemcsék nagy sebességgel röpülnek szerteszét, és az sem számít ha nem egyenesen magunk felé(oktalanul!) „flexelünk”- a kis darabkák vissza is pattanhatnak egyenesen a szemünkbe!
-Hallásvédő füldugó, vagy  „fejhallgató” a nagy zajterhelés ellen. Ez a harmadik olyan amit egészségünk védelmében szükségesnek gondolok- és bár a képen nem látható, én is használok! Tessenek elhinni hogy az iparban eltöltött jó pár évem ellenére hallásom akár a ragadozóké-ezt pedig ezeknek köszönhetem. Sajnos már rövid idejű nagy hangnyomás is károsíthatja a hallásunkat, és ugye nem ér annyit a kényelem hogy ezt kockáztassuk?
-Védőkesztyű ajánlott, de ehhez a munkához nem okvetlenül szükséges úgy gondolom. Bár a vágott élek itt is élesek, de nem vágnak olyan könnyedén mint például acéllal való foglalatosságnál. Amit szeretnék kihangsúlyozni, mert rossz tapasztalataim vannak: attól hogy kesztyű van rajtad még nem vagy sebezhetetlen! Sőt, ha bénázol ebben is pár milliszekundum alatt levágod az ujjadat, vagy kalapáccsal okozol zúzódást. A védőkesztyű elkerülhető ennél a munkánál a kérgesebb kezű dolgozók számára. ;)
-Kalapács, véső segít nekünk például a falazó elemek darabolásánál, segítségükkel szinte pormentesen „vehetjük szét” ezeket. Természetesen a szemüveg itt is kell! Kérlek figyelj a sárga nyíl által mutatott kalapács fokára: mivel én számos ilyen kalapácsot vásároltam/kaptam az évek során, ennek „smólját” így köszörültem le. Ezzel a kialakítással sokszor el tudom kerülni a véső használatát- erről majd később.
-Fúrógép, megfelelő fúrószárakkal.Egyáltalán nem szükséges fúrókalapács mint a képen, mert ezekhez az anyagokhoz és munkafázisokhoz egyébként is ajánlott kikapcsolni az ütést. Tehát én is csak sima fúróként használom ehhez a munkához, a sárga nyíl által mutatott 6mm-es fúrószárral. Akinek csak „sima ütvefúrója” van,az se szontyolodjon el hát- minden további nélkül használható a megfelelő vídiás fúrószárral, és kikapcsolt ütéssel!

Elérkeztünk hát oda, hogy megvannak az alapanyagok, rendelkezésre állnak a szerszámok is-ám beszéljünk arról hogy tulajdonképpen hol fogunk dolgozni?

Említem, és magatok is gondolhatjátok hogy igen poros, hangos munkáról van szó repkedő szilánkokkal. Ezért én javaslom a kertbe való kitelepülést- én magam is a soha el nem készülő garázsunk alapjai között alakítottam ki a „játszóteret” egy felfordított hordó, és a ráhelyezett deszkákból összerótt munkafelület képében. A jó szomszédságot is tisztelni kell, a saját családunk  épségét is óvni szükséges- egy szó mint száz vonuljunk olyan helyre ahol nem zavarunk, és minket sem zavarnak! A széljárást ajánlott figyelembe venni, legjobb ha balról lengedezik egy kicsi szellőcske ez majd elviszi a por nagy részét.

Használni fogunk kültérre alkalmas hosszabbítót is, úgy vezessük hogy senkinek balesetet ne okozhasson és magunk se tapossuk azt. Még a munka megkezdése előtt hívjuk fel gyermekeink figyelmét arra hogy „apa most veszélyeset csinál majd”,ne jöjjön a közelbe-és szóljunk a párunknak is hogy nem fogjuk hallani ha szólna nekünk.

Ugye nagyon bőven taglaltuk már ezt, csinálni kellene már a legelső bújókát? Egyetértek- kezdjük hát a legegyszerűbbel!

Kókuszdió: pontosabban csak a héja, hiszen azokban találnak majd oltalomra halaink. Amint látni fogjátok nekem már kész, és csak némi fazonigazításra szoruló héjak álnak rendelkezésemre, de röviden elmondom én hogyan szedem szét magát a kókuszt. Általában megfúrom az egyik „szemét”, kiöntöm a tejet, aztán vasfűrésszel elvágom a héjat tetszőleges helyen.

Korántsem csak keresztben vagy hosszában lehet ezt megtenni azonban! Remek és szemrevaló barlangocska készülhet a ferdén vágott héjból is, ilyenkor olyan érzete van az embernek mintha csak tényleg egy részben elmerült héj lenne a víz alatt- ajánlom kipróbálni!

Nos,kezdjünk neki- nézzük meg mit tettem én?

A teljes kép alkotásához ismételten megemlítem hogy ezek már „működtek” több évet, illetve ahogy látom van itt egy új „srác” is! Van pár darab olyan amit még kollégától kaptam évekkel ezelőtt, most jött el az ideje hogy kialakítsam a magam ízléséhez őket.
A legelső képen azonnal látható is hogy ezt bizony anno törve bontották föl- ezzel semmi baj nincs, nagyon természetes a kinézete. Nekem azonban ezek csupasz, aljzat nélküli medencébe kerülnek majd, és csúnya természetellenes a billegő héj-ráadásul a résen behúz a sodrás is amit a coryjaim nem mindig díjaznak. Ezért hát a törésvonalat szépen egyenesre fogom csiszolni,és a barlangocskává avanzsált héjon bejáratot is kialakítok majd. Kérlek tekintsd meg még a jobb felső sarokban azt a furatot ahol anno ki lett öntve a kókusztej-aztán haladjunk tovább!

 Igen tanulságos kép látható a következőekben, nézzük és beszéljünk róla:

 Tudatosan rendeztem nektek így sorba-a számok egyértelműen jelölik a felhasználás idejét. Ugye a legrégibb már milyen sima? Ancik voltak a társak pár évig, ez a magyarázat! A következő számok jelzik hogy azok még úgymond „fiatalabbak”, még nem töltöttek annyi időt víz alatt-a negyedik pedig teljesen új.
Felmerül sokszor a fórumokon hogy mit tegyen az ember a kókusz „szőrökkel”? Én semmit nem teszek- de ha zavaró számotokra akkor drótkoronggal pillanatok alatt leszedhető a nagyja, továbbiakban pedig némi csiszolóvásznas munka árán eltávolíthatóak maradéktalanul.
Én ezeken a héjakon csupán az alapot simítom el, és némi formát adok a bejáratoknak. Nagyon fontos hogy megemlítsük: a kókuszdió héja igen élesen törik, az éleket mindenképpen el kell dolgozni! A fenti képen egyébként a fogóval való kitördelés látható- ha megnyugtatóan lecsiszoljuk az éleket akár maradhatna is így!
Íme itt egy másik mód ahogy elvágható a dió:   

 Ebben a formában is használhatjuk, én azért ajánlom hogy bele némi aljzatot szórjunk hogy ne billegjen. Kis sügérek is birtokba vehetik, de bármilyen rejteket kereső halunk használhatja.
Van itt egy dolog amit említeni gondolok, ez pedig a héj súlya. Nos eléggé könnyű a vízben, ezért elképzelhető hogy nagyobb ancijaink vagy egyéb nagyobb harcsánk egyszerűen elsöpri őket. Ezért számukra én inkább a kerámiákat használom, bár tagadhatatlan hogy kissé az aljzatba nyomva azért megállják ezek is a helyüket!
A kókuszos témához még egy rövid mondandó a kép után:

Itt ugye jól láthatóak azok a furatok ahol anno a tej ki lett öntve belőlük- nos ez a furat nem nagyon jó ha itt meg is marad! Egyrészt bevilágít a rejtek mélyébe is a fény, másrészt nem várt problémát is okozhat! Képzeljük el hogy kisebb harcsáink megriadva itt is szeretnének kimenekülni-lesz ami beszorul sajnos! Ilyenkor a világért se zavarjuk meg, ha viszont 1-2 percig nem szabadul akkor segítsünk neki. Nálam sajnos már pusztult így el hal, ezért én ezeket a furatokat mindig eltűntetem. Célszerű 8-as fúróval készíteni ezt a kis kiöntő lyukat, mert egy nyolcas köldökcsap darabka szépen beleszorítható minden ragasztó nélkül is. Ezt én szintbe csiszolom, arra ügyelve hogy belül se lógjon pár milliméternél jobban be éspedig azért mert a megriadt halak a benti félhomályban nekiúszhatnak sérüléseket szenvedve. A kis fa pecek a vízben még jobban beleékelődik a furatba miközben megdagad.
A bejárat formára csiszolását a mutatott lamellás csiszolókoronggal végzem, és a sorjázás nagyját is ezzel ejtem meg. A finomítást már a csiszolóvászonból tépett kis csíkkal oldom meg.Nos a kókuszhéjról ennyi elegendő is úgy vélem-végezetül megmutatom nektek hogy mennyire egyszerű dolog a rejtekébe menekült ancik összegyűjtése. Semmi más dolgunk nincs mint a besorakozott ancistrusokat a héjjal együtt betenni egy nagyobb hálóba. Ott aztán már leugrathatóak róla, és így ők áttelepülhetnek minden hajszolás és számottevő stressz nélkül. Íme a kis kolónia:

Következzen a másik méltán nagyon népszerű alapanyag, ami nem más mint a mindenki által ismert virágtartó edénykék- folytassuk hát ezzel!


Virágcserepek : alapjában véve agyagból készülnek, anno kézzel formázva a korongon, mára inkább már automata gépsorok gyártják sokszor préseléssel. A nyers agyagot fazekas kemencében égetik ki, ezáltal az agyagban olyan kémiai és fizikai változások állnak be melyek megtörténte után már égetett agyagedényről, kerámiáról beszélünk. A kerámiát ősidők óta használjuk mindennapi tárgyaink megtestesüléseként, sőt  konyhai edényként is.
Nekünk egyértelműen a mázatlan, mindenféle bevonattól mentesre lesz szükségünk! Amint az anyaglistánál is említem ezek egyúttal a legolcsóbbak is, sőt akciókban még kedvezőbb az áruk. Javaslom hogy a jövőre is gondolva ilyenkor szerezzetek be megfelelő adagot, nem tudni mire lesz jó még.Én egyébként is kedvelem ezeket az anyagokat mert megmunkálásuk egyszerű, és tapasztalataim szerint halaim is élvezik a kerámia közelségét. Valahogy jobbnak is gondolom mint a műanyagokat, bár tagadhatatlan hogy némely halunk egyenesen imádja a műa. csöveket- erről később.Ha vásárlásra kerül a sor-és megmunkálás előtt is!- okvetlenül ajánlom megkopogtatni.Ha "repedt fazék" hangot ad azt ne vásárold meg, illetve ha ilyennel dolgozol számíts arra hogy váratlanul szétesik-mikrorepedések vannak benne,ezek esetleg nem is láthatóak!

A virágcserép mint fedezéket adó kiegészítő ősidők óta ismert a hobbiban, mégpedig a legközkedveltebb formában amit a kép is mutat:

 
Ezeket egyenesen a kép kedvéért vettem ki most- mindegyik használatban van, bár ebben a kialakításban egyértelműen a sügéreseknek kedvez. A jobb szélső tudatosan jóval nagyobb nyílással készült anno: sajica sügéreim imádták, pár generáció látta a falait belülről is. Aztán a sügérláz elmúlt bennem, bár tagadhatatlan hogy akár ebben a pillanatban is lenne helyem nekik- kisebb pillangóknak, vagy badisnak biztosan örömet okozna hasonló cserépbujkáló! Egyébként a jobb oldali „nagyszájút” akár az oldalára is fektethetem az aljzaton- így viszont már beleköltöznek a harcsák is szeretettel!;)
Tegyük fel hogy hasonló elhivatottságú és barkácsolni szerető kolléga vagy- nézzük meg neked milyen ötletet adhatok, milyen eszközöket ajánlok? A sarokcsiszoló gyémánt koronggal fog kelleni, ceruza is jelölni, meg némi kis csiszolóvászon- van kedved?
Anno én úgy gondoltam, hogy pár 15-ös cserepet (az átmérőjüket jelenti centiméterben, a kereskedésben is így jelölik) derékba vágok, készítek neki alját, és azt rá is ragasztom. Ebbe a kis lapos tálkába aztán rozsdamentes csavarral  alulról rögzítettem előkezelt szőlőág darabokat. Terveim szerint feltöltöttem aljzattal, a fára pedig anubiasokat kötöztem. Ez csodásan üzemelt pár évig, de azok a fránya ancistrusok hát nem megették a fákat? J Tudtam én hogy nem lesz hosszú életű, de ennek átalakítása cory várrá adja az apropót hogy most megmutassam nektek a virágcserepek megmunkálását.
Nézzük hát az ancik munkáját:

 Itt már a kiürített edénykék láthatóak, ha élvezni akarod a valahai „ancifogak” munkáját nagyíts csak a képre…
Egyébiránt kapóra jön az, hogy ennek a kis tálkának lábacskákat is ragasztottam, hiszen alatta  nagyszerű fedezékre lelhettek halaim. Most nem is ezt ecsetelném én, hanem megmutatom hogy porózus anyagon miért nem jó eredményt ad az FBS! Kérlek szemléld meg a kép részleteit: a ragasztó viszonylag durva, és porózus- mondhatni lélegző!- anyaggal találkozott, ezért nem tudott olyan tartós kötést létrehozni mint pl. az üveggel. Amikor egy natúr kiégetett cserepet a vízbe teszünk tapasztalni fogjuk, hogy abból kis buborékok szállnak föl- az anyag tehát nem vízzáró, réseiben szárazon levegő is van. Amint vízbe kerül ezeket a réseket kitölti a  folyadék, egyszersmind ki is szorítja a levegőt! Ez mind előnyként említhető, azonban ezzel a ragasztóval építőipari szilárdságot éppen ezért nem tudunk elérni. Figyeld meg még kérlek a ragasztóba tapadt apró darabkákat is-nos, ezeken a felületeken tapadt tulajdonképpen a ragasztónk.

Kétségtelen hogy kíméletes bánásmód és okosan alkalmazott ragasztás mellett azonban hosszú évekig egyben is marad a művünk, főleg ha ragasztás előtt teljesen kiszárítottuk, és pormentesítettük! A régebbi cserépdarabkákat nem árt kissé meg is csiszolni, mert csak így tudjuk garantálni a tiszta felületet-a képen látszik is a valahai csiszolás nyoma.
Ha mégis egy erőteljes és korrekten erős ragasztást szeretnénk eszközölni, akkor javaslom a kereskedelemben olyan kartusban kapható ragasztóanyag beszerzését mely tartósan víz alá merítetten is megőrzi a kötőképességét, és ami még ennél is fontosabb: semmi nem oldódik ki belőle ami káros a vízi életre! Nem véletlen ez a figyelmeztetésem, mert sajnos vannak ismerőseimnél rejtélyesen felbukkanó olyan gondok melyet a hibás anyagfelhasználásra vezethetünk vissza.
Természetesen megoldás lehet olyan „kötőfuratok” képzése, melyek kívülről befelé egyre tágulnak, és ebbe nyomjuk be a ragasztót. Ilyenkor a megkötő ragasztó mint egy „szegecs” funkcionál- de írásomat amatőröknek szánom amatőr szerszám készlettel-ezt tehát hagyjuk meg a „nagyoknak”. FBS mindig van otthon talán, így javaslataimat lekövetve magatok is évekig megbízható ragasztást készíthettek.

A ragasztó egyébként egészben eltávolítható, mivel nem tudott olyan tapadóhidat kialakítani mint amire egyébként képes lenne:

 No hát, most már tényleg vágjunk bele! Jelöljük ki a majdani vágás vonalát egy grafittal- én célszerűen a valahai furaton átvezető vágást gondoltam jónak(az előzőekben taglaltam miért nem szeretem a furatokat).

Ezzel hát meglennénk, most ügyes kis sablonjaim egyikével körberajzolom a majdani „ajtónyílást” is!  Azért szeretem legelőbb az összes vágást kijelölni, mert ha már kézben van a flex egy menetben ezt is elkészíthetem. A búvónyílás kijelölése:

 Közbevetek egy apró ötletet: magatok is készíthettek hasonló kis sablonokat- az ényemek ki tudja már mikor készültek egy savanyúságos vödörkéből. Remek ha ezek megmaradnak, mert nem kell külön méregetni,vagy rajzolgatni minden egyes későbbi fedezéken majd! Én használaton kívül egyszerűen csak egy zacskóba helyezem őket azt meg az akvarisztikai "kacatok" közé- éveket is várnak az újabb felhasználásra, enni meg nem kérnek.Nézzétek:

A méretet teljesen felesleges ecsetelnem, de jó támpontot adhat a valahai kis vödörke bordázata- ezek kb 10mm-re vannak egymástól.Amint látjátok vannak mahasabb "sügéres" sablonjaim is, de vannak corydorasokhoz jobban illő alacsonyabb de szélesebb nyílást kijelölők is. Ha javasolhatom akkor ne ragaszkodjatok ezekhez nagyon,a lényeg az hogy ha harcsáknak készül akkor ne legyen feleslegesen magas a kialakítás, viszont saját ízléseteknek megfelelő legyen.



 Visszatérvén a fenti cseréphez azt még elmondom hogy erre a variánsra én nem egy, hanem kettő darab nyílást készítettem, és nem is egyformákat! Beszéljünk erről a kétnyílásos dologról kicsit, de majd a blog folytatásában csak!
Most inkább azt a részt folytatnám hogy anno ennek a 15-ös cserépnek volt bizony egy másik leeső darabja is, a tulajdonképpeni alja. Ezt sem dobtam el-most a nagy tél elejei bújóka gyártásban viszont rájuk is sor kerül:

Egy kis mosoly bujkál most is a szám szélén, mikor a bal oldali „minikére” nézek- ez  természetesen nem akváriumba készült, hanem itt figyel a monitorom alatt…apró dísztárgy, és hangulatot csináló kis elem ez. Hoppá- de hiszen elég száraz lehet nektek is a sok szövegelésem, nosza egy mosoly ti arcotokra is:

 


Erről van tehát szó! Oltalmat, biztonságot nyújtunk halainknak.



Folytassuk hát elkészítésüket! Mielőtt még azonban szó szerint belevágnánk néhány jó tanácsot vegyetek számításba:

·        A munkavédelmi eszközöket használjátok!

·        A sarokcsiszoló védőburkolátát megfelelő szögbe forgassátok

·        Körültekintően rögzítsétek a gyémántkorongot

·        A munkadarabot megfelelő erővel fogjátok kézbe, de úgy hogy  az alátámasztás is biztosított legyen!

Sajnos a cserép szilárdsága nem teszi lehetővé hogy satuba foghassuk, ezért valóban szakavatott kollégáknak javaslom ezt a műveletet! A több ezres fordulatszám, és a gyémántkorong társítása erősen „veszélyes üzemmé” teszi a dolgot- fokozott figyelem, nyugodt mozgás, és körültekintő munkavégzés szükséges! Poénnak tűnhet, de ez a párosítás rendkívül hatékony az ujjak amputálásában, a csontig hatoló mély bevágások elkészítésében is ….fegyelem, figyelem, és nyugalom!
Miután megfelelően szilárdan állunk, senki nem zavar indítsuk hát be a  sarokcsiszólónkat! Tapasztalni fogjuk hogy a gyémántkorong úgy vágja a cserepet mint langyos kés a vajat, csupán a keletkező por útjából kell elállnunk, vagy gyakorlottabbak egyenesen irányíthatják is a tárcsa mélyebben történő vezetésével a por/törmelék kifúvási irányát. Mindig úgy helyezkedjünk hogy a széljárás és a gép távozó levegője együttesen tőlünk elfelé vigye a keletkező port, ellenkező esetben mi is télapók leszünk a sok vöröses portól! A pormaszk és a szemüveg remek társ még a profiknak is- csak ismétlem a már elmondottakat.
E művelet során ragadnám meg a lehetőséget, hogy elmondjam: miért a gyémánt korong,és nem a sima kőzetvágó?
Ha megfigyelitek a gyémánt szemcsés vágókorongot magatok is láthatjátok: annak csupán az elejét, és mindkét oldallapot fedi vágásra alkalmas felület- az oldalakat is csak 10mm körüli szélességben. Ha ezzel dolgozunk ezeket a felületeket kel hát használnunk, mert a tárcsa oldala nem fog semmit sem csinálni- lekopik róla a dekorációs festék, és kész. Szemben a kőzetvágó koronggal, melynél van csiszoló hatása az oldalaknak is- erre magyarázat hogy az folyamatosan kopik, így a kopás miatt nem tud majd beszorulni. Igen ám, de ha kőzetvágó koronggal dolgoznék akkor éppen e miatt könnyedén belecsiszolhatnék a meghagyni szándékozott részbe is, ezzel elrondítva a munkám lényegét!
Másik dolog hogy a gyémántos bevonatú tárcsa élettartama sokszorosa is lehet a „sima” kőzetvágóénak, van tehát ilyen oldala is a dolgoknak. Gazdaságosság, komfortosabb használat, és nagyobb vágósebesség- ezért esett választásom a gyémánt korongra.
A munka folyamatát szemlélhetitek a következő kép segítségével, itt a számozás a munkafolyamatokat jelöli.

·        Első fázisban amennyire mélyen engedi a tárcsa nagysága bevágjuk a kieső rést több helyen is, majd a keletkező szegmenseket kitörjük.

·        A második lépcsőben mivel már van helyünk, ezt teljesen a valahai kontúrig megismételjük

·        A befejező müveletsor pedig arról szól hogy  a gyémántkorong oldalait használva a lehető legjobban megközelítjük a jelölés kiszabta kontúrt

 A munka során ajánlott a céltudatos végzés, a gépet határozott kézzel tartsuk irányban de egyáltalán nem kell nyomni! Mint kés a vajba, tényleg olyan könnyedén siklik bele a cserépbe ez a nagyszerű szerszám. Arra nagyon ügyeljünk hogy ezzel a tárcsával szigorúan tilos „kanyarítani”, vagy értelmetlen nagyobb nyomással kikényszeríteni a vágást..csak szép lazán, elegánsan, és menni fog mint a parancsolat!
Ha a művelet során bármi akadályozó dolog történik, vagy balesetveszély van- netán megszorulna a korong!- akkor ne húzzuk vissza a vágás vonalán, hanem gyorsan emeljük ki azt onnan. A gépet kapcsoljuk ki, hárítsuk el a veszélyt, és csak aztán folytassuk, immár körültekintőbben.

Ezek után a következő fázis már nem okoz majd gondot, sőt azt javaslom hogy gyakorlatlanabbak csak innen folytassák- az akvarista hölgyek is itt szállhatnak be a fedezék elkészítésébe. Jól tudom hogy vannak ők is olyan ügyesek mint mi fiúk…de ők azért csak törékenyebbek!;)

Tehát következzen a kézi csiszolás egy kis darab vászonnal:

Tapasztaljátok majd hogy ez már nem olyan poros dolog, és hogy milyen nagyszerűen alakul a kezetek alatt a kis fedezék. Ügyeljetek a kontúrok követésére, és a megfelelő lesarkításokra is! Egy igazi jó cserépbújóka sehol nem sarkos, a halat és tulajdonképpen semmilyen berendezési tárgyat megcsikarni nem tud- na meg nézzétek, hát nem szép?

 

Én ezen most nem tűntetem el a felső furatot, mert az ezen a valahai cserépen jó nagy- és egyébként is erre majd ráteszek egy kisebb kókuszhéj bújókát afféle „ancilabirintus” gyanánt. Élvezik, ajánlom.;)

 Egyenlőre ennyit hát a virágcserepekből most készített rejtekekről- van más verzió is, de arról majd a folytatásban.

Folytatásnak javaslom a szintén népszerűségre méltó következő alapanyagunkat, melynek beszerzése szinte csak annyi hogy le kell hajolni érte, vagy kérni kell párat vidéki társainktól.

Kerámia tetőfedő cserepek: nos van ebből rengetegféle…én a legrégebben használt aztán kidobott egykampós „hódfarkú”-t  használom, ennek vastagsága 10mm körüli, egyéb méretei  135x310mm, kinézetre pedig ilyen:

Nem kell meglepődni a kinézeten, a mohás, vagy esetleg néhol algás felületen! Ezek sokszor évtizedekig valóban házakon, melléképületeken látták el feladatukat. Egész konkrétan ez például édesanyámék kertjében várta a felhasználást, de már nem a tetőn…

Igen kedvelem ezt az anyagot, mert viszonylag könnyű, ugyanakkor eléggé tartós is! Ha ti is találtok hasonlót akkor javaslom hogy válogassatok: a valahai kémények közelében lévő zsindelyek esetleg korommal szennyezettek is lehetnek, ezeket a békesség kedvéért ne használjuk. Egyértelműen megtisztítható a felület, de lehet hogy az évtizedek óta beleivódó kátrány stb. problémákat okozna- inkább a szemmel láthatóan csak poros, algás/zuzmós, vagy földdel szennyezetteket vegyétek használatba!

Én legelső fázisként mindig is levágom a „kampót” róla, felcsiszolom egy durva lamellás koronggal, és aztán folytatom. Ekkor gyakorlatilag kaptam egy durván 13x31 centis kiégetett agyaglapot, melyből ragasztással szinte bármit elkészíthetek amit sík lapok határolnak! Nos, elérkeztünk oda, hogy megmutathatom a sok évvel ez előtti próbálkozásaimat ezzel az anyaggal, a jobb érthetőség kedvéért némi magyarázattal is szolgálok majd:

A fenti képen a létező legelső mondhatni próba verzió van, akkoriban még csak arra lettem volna kíváncsi hogy  a ragasztó mit mutat ilyen felhasználásban, és a víz alatt? Ezeket konkrétan afféle aljzat támaszként gondoltam alkalmazni- persze nem így, hanem egyik oldalára fektetve, és mögötte aljzattal feltöltve. Működött is pár évig a dolog, azonban igen korán számottevő egyedszámban jelentek meg nálam az ancistrusok, és a corydorasok (valami fatális véletlen folytán ;) ). Na ezek aztán rendezték is az aljzat sorsát, egy idő múlva már teljesen egyenletes rétegben volt mindenhol az aljzatból, ők pedig keresve a rejtőzködési lehetőségeket ezek közelében húzódtak meg. Ha már így jártam gondolom felfordítom nekik a mihaszna „aljzat támasztékot”- és ők örömmel el is foglalták legelső ebből az anyagból ragasztott rejteküket.

A következő próbálkozásaim már komolyabbak voltak, és gondoltam  viszek bele egy kis dizájnt is- így született meg előbb ez a fajta „árnyékoló”:

 

....majd követte a még rafináltabbnak gondolt emez:

Megjegyzem, hogy hiába igyekszem bagatellizálni valahai munkámat ezek mind a mai napig aktívan használatban is vannak! Előszeretettel használom őket kisebb nevelőkben, vagy ívásra kitett corykhoz fedezéknek, és ma is megfelelőek…a ragasztás tart, a kinézet azért kicsikét megosztó, én tudom! ;) De képzelj el csak egy ilyenekből rakott sort a medencében némi anubiassal benőve- kérdezlek: betölti a funkciót?

Egészen pár hónappal ez előttig meg is voltam én békülve ezzel, azonban hozzám került „Böhönc” a fajtársaival egyetemben:

Ő persze korántsem akkora megalodon mint ahogy érzékeltetem, de éjjelenként kedvenc szórakozása volt hogy az utóbbi bújókát mintegy hálósipkát viselve a medencéjük csupasz alján tologassa. Előbb azt hittem alászorult(mert hogy ugye hátrafelé szűkül), de nem erről volt szó…élvezte a beste jószág! Aztán tettem nekik némi aljzatot, de ez a pompázatos Peckoltia srác akkor is igyekezett ezt a bújókát igazgatni- micsoda egy önfejű hal ez?!

Nem olvasóm- én voltam felületes, és szintén én nem voltam körültekintő! Ezért neked is ajánlom hogy halaidat nagyon jól ismerd meg, olvass utána szokásaiknak és endemikus előhelyükön való viselkedésüknek! Persze lehet általánosítani is: a coryk szeretnek rajokban bezsúfolódni egy-egy alkalmas résbe, fák alá, vagy üregekbe- míg tapasztalataim szerint a lorikáriák inkább egyesével foglalnak el egy nekik tetsző barlangocskát. Teszik ezt már egészen fiatalon is, de például az ancistrusoknál is megfigyelhető már fiatalkorban is a területért vívott játékos, ám igen lényegre törő harc! Egész egyszerűen nem állhatják egymás társaságát, és főleg a hímek ilyen harciasak. Nekünk akvaristáknak ez persze szemet gyönyörködtető úszófeszítéseket, lökdösődéseket jelent- de a magam részéről megelégszem azzal az élvezettel amit etetéskor vívnak. Azt gondolom ha pihenésről van szó hadd találja meg mindenki a maga helyét- ezért medencéikbe lényegesen több rejtőzési lehetőséget biztosítok mint amit egyedszámuk követelne. Erre is visszatérünk majd a második részben…

Mivel adott volt hát a fantasztikusan barátságos anyag, ragasztó is csak van itthon mindig, így nem volt más dolgom mint nekik pár „odút” ragasztani! Sejtésem sem volt azonban hogy mekkora méret az amit szeretnének kisajátítani, ezért több méretben készítettem el a következő kis berendezési tárgyat:

Na nem egy nagy pukkanás ez kérem, de ha láttátok volna hogy a fent említett hal és társai milyen örömmel foglalták el, magatok is azonnal flexet ragadnátok!

Ragadjunk is- daraboljuk ezt a régi  tetőfedő anyagot kedvünkre, persze mindenkori halaink méreteit, és szükségleteiket figyelembe véve! Bízom benne hogy aki ilyen halakat tart az megfelelő méretű akváriumban is teszi ezt- így nem jelent gondot a testes barlangok rejtése sem. Pár segédméretet adok csak meg, valójában jövőre még magam is finomítani fogom ezeket.

Én tehát jellemzően 150mm belső hosszúságú, és szintén belméreteket említve 6x6,5x5, és 4x4 centiméteres odúkat készítettem nekik. Ha jobban megfigyeled van azért egy olyan is ami ettől hosszabb- ő 200mm hosszú- de úgy érzem a 15-18centi hossz ehhez a méretű halhoz később is megfelelő lesz!

Persze eddig semmi kacifánt- de hogy fogom én ellenőrizni ha ők ikrát raknának, netán mit teszek ha el is akarom venni tőlük azokat? Itt jött be a képbe egy akkora gigantikus könyv olvasása, mely teljesen megváltoztatta az „ellesekhez” fűződő viszonyomat: Ingo Seidel:Harnischwelszuht c. műve nekem igazi kincs! Sosem fogom megérteni hogy a hazai könyvpiac miért nem olyan pezsgő mint a külföldi-pontosabban tudom is. Ez azonban off a blogban is- csupán sajnálkozom(Ti pedig szerezzétek meg a könyvet!).

Nos van ebben a könyvben olyan csodás barlang, aminek a fedele leemelhető -Namiba Aqua- ez adta a hitvány másolásra való inspiráció. El kell ismernem: nem lett volna rávaló, de némi barkácsolással azért célt érhetek ;)

Ha szeretnétek ti is hasonlót, akkor nincs más tennivaló mint ledarabolni a zsindelyt, lecsiszolni, és már ragaszthatjuk is.

 

A fenti képen figyeld meg kérlek a két kis kb. egy centi szélességű „sínt” is, ezek hivatottak meggátolni azt hogy halaink lerúghassák a tetőt. Viszont ennek segítségével még azt a trükköt is bevethetjük hogy kissé kijjebb húzzuk a fedezékről- így ha halaink inkább az átfolyó sodrást szeretik az is biztosítható ;) Szentelj figyelmet a kék nyilakra is, ezek a hátlap magasságát mutatják.(mikor felteszem a tetőt szépen színelni fog ,ugyanakkor nem engedi hátrafelé lecsúszni azt).

Nem véletlenül van a képen a sarokcsiszoló, hiszen ez még csak előgyártmány. Semmi szükség ugyanis ekkora bumszli sínekre, ezeket vissza kell vágni szépen 45 fokban, és méretileg is optimalizálva. E képen mutatom mit tartanék követendőnek :

Tehát megfigyelhető a kis vezető sínek elmunkálása, az élek letörése is. Sajnos van ahol nekem kisé hullámosra sikeredett(jobb szélső tető), de azt gondolom a funkcionalitást ez nem fogja zavarni.

Ezzel a csiszolással kapcsolatosan van viszont egy nagyon fontos észrevételem: amint a legyezőtárcsával a sziloplaszthoz érsz, tapasztalni fogod hogy „nem viszi”! Ugyanakkor a gép is nagyobb erejű fogást igényel, tehát óvatosan haladj olyan felületen ahol kitüremkedő ragasztót is meg kell munkálnod!

Ha már tetőfedő anyagoknál járunk ki ne hagyjuk az úgynevezett „kupákat” sem! Ezek azok a szintén kerámia anyagú alapanyagok melyekből pofonegyszerű darabolással készíthetünk kissé más formavilágú fedezékeket. Az ismertetett vágási technikával problémamentesen fogtok boldogulni, nekem elegendő ha pár inspiráló képet mutatok:

Itt semmi egyébről nincs szó mint a megfelelő méret ledarabolása, a bordák eltűntetése, és némi felületi struktúraképzés…

Szeretem a durvább megjelenést a nagyobb kiterjedésű felületeken, ez magyarázza hogy például ezt nem finoman csiszoltam le, hanem a gyémántkoronggal végeztem, meglehetősen gyorsan végighúzva annak oldalát a paláston:

Ezt a későbbiekben nyilván bevonja majd némi barátságos alga, de addig is gyönyörködhetek a vörös terrakotta színben, és a felületben.

Folytassuk a témát egy villámgyorsan elkészíthető elsősorban kisebb és vékonyabb lorikáriáknak készíthető  csővel- ez valójában két anyag „házassága”.

Műanyag csövek: semmi egyébre ne gondoljatok most, mint a cseh emelőknél is járatos Műa.II. csövekre! Ezek igen olcsón beszerezhetőek a kereskedelemben(60-100Ft/m ), velük problémamentesen bánhatunk. Én a 16-20-25-30 mm-es csöveket használtam, bár a képeken csak a kisebbek láthatóak majd. Kiemelten gondolnám megemlíteni a 16-20-as csöveket, ezeknek a lorcsiknak az ikráztatáshoz bőven elegendőek… a nagyobban nem is igen szeretnek lenni.

Mivel azonban a cső maga igen könnyű, megoldandó problémaként jelentkezett azok aljzaton való rögzítése, mégpedig a sodrásban megfelelően le is „horgonyozva” őket! Vannak akik bevonattal érik ezt el, ezt esztétikai szempontokból is ajánlom ha nem kifejezetten csak tenyésztő medencékbe szánjuk őket. Ez esetben mindösszesen csak olyan anyagot kell találni ami a ragasztóhoz hasonlóan nem enged ki semmi károsat, és jó kötést ad a műanyag/bevonat viszonylatban is.

Én a világon semmit nem tettem, mint hogy alájuk ragasztottam egy kis szeletke zsindelydarabot:

Ugye látod: a nyíl azt a felületet mutatja ahol a sok ragasztó némileg „meghúzta” a csövet, egyszersmind immár a cserépdarabkához is kötve őt.

Hmm..igen ám, de a Vinilfix amit a csövekhez használok(figyelem FBS nem jó a műanyaghoz!) az maximum felületi tapadásként köthetne rá a kerámiára, tehát „csalni kell”- és itt jön el az alkalmazása a „ragasztó szegecsnek” ;) Készíts apró furatot a kerámiába sima vídiás fúróval ütés nélkül, ennek elegendő 3-4 mm-es fúrószár is. Aztán ugyanebbe a furatba képezz ki egy nagyobb fúróval ún. „anzacot”(lépcsőt, vállat), így már kész is vagy! Én sajnos gyorsabban dolgoztam mint fényképeztem, de egy elhibázott ragasztást azért találtam szerencsére, így meg tudom ezt a lépcsős furatot mutatni neked:

Ahová a nyíl mutat oda fókuszálj kérlek! Amint ez a furat kész, rágumizod megfelelő pozícióban  a sorjamentes  és megmosott-megszárított csöveket, és nem is maradt más hátra mint a ragasztóval való kitöltés:

Másnap reggelre ez a ragasztó szépen átkeményedik, és ha zavaróan elmaszatoltad a ragasztót mint én is akkor még megfuttatod rajta a csiszolót…kész!

Ugyan ilyen módszerrel készíthető el a csoportos cső is, itt mindössze egyetlen egy cső kell hogy hozzá legyen ragasztva a kerámia lapocskához, aztán a csöveket egymáshoz már probléma mentesen ragaszthatod! Ha erősebbet szeretnél persze mindegyik alapon fekvőt is ragaszthatsz a „ragasztó szegecs” segítségével, vannak olyan példányaim melyek évek óta bírják a használatot.

Az alanti képen megszemlélhető a csövek egymáshoz való ragasztása, és még valami a homályos háttérben jobb kézről: figyeld meg hogy ilyen csoportos csőnél én elcsúsztatom a bejáratokat egymástól. Ezzel is egy kis pluszt szeretnék adni nekik, hogy még jobban elszeparálva, még inkább elkülönülve érezhessék magukat! :)

Végül elérkeztünk a legtöbb munkát adó, de nekem leginkább tetsző loricaria  barlangokhoz, ami nem más mint a tulajdonképpeni sittből menthető „szemét” újbóli felhasználása.

Kerámia falazó elemek: „blokkok”, téglák, stb. Nem merülnék én bele olyannyira ha szabadna javasolnom- rengeteg különböző kialakítású falazó elem létezik, ám egy dolog közös valamennyiben: a jobb hőszigetelést, a kisebb súlyt tartották szem előtt mikor bennük üregeket képeztek ki. És pontosan ezek kellenek most nekünk, a kis rések, a nagyobb üregek- hiszen halaink ezekben találnak majd oltalmat, netán ikrázó helyet is!

Miután elfogadtuk hogy a tulajdonképpeni „semmi” a célunk (az üreg!) már könnyű lesz elfogadnunk azt is hogy bátran eltekintsünk a külsőtől. Ha pedig nem számít a külső, akkor nem mindegy hogy hogy néz ki-ráadásul ingyen is van? Na ugye…hát fizessen a fene a téglákért, ha már sitt halmokba botlunk lépten-nyomon! ;)

Nnna- most már meg merem mutatni nektek azt az alapanyagot amiből én dolgoztam,és azt is hogy hol:

Hangos nevetést akarok kicsikarni belőletek, Gáborotok egy valódi „guberakirály”- esetleg csak nyitott szemű kreatív hobbitárs? Ebben a blogban ezt még nem fogjátok tudni eldönteni- de ígérem mire végére érek a következő részben ti is más véleménnyel lesztek az efféle dolgokról…

Nézzük már meg azokat a réseket, mert bár én akár most is láthatom, de titeket furdal a kíváncsiság (remélem).

Hoppá hogy az Isten áldja meg már az egész miskulanciáját, odanézz kollégám, hiszen itt egész halom loricaria odú vár arra hogy végre kiszabadítsuk, jól mondom? Elő azonnal a szerszámokkal ,de még mielőtt egyetlen koppintást is csinálnánk szemléljük meg a réseket hogy nincs – e esetleg lakójuk? Bizony hogy igen, az enyémben volt kettő darab éti csiga a tél elől elrejtőzve. Miután mindent kiszedtünk a blokk réseiből immár tervezhetjük is a dolgokat: mit honnan indulva fogunk csinálni, vannak esetleg olyan repedések melyek megkérdőjelezik a sikert stb.?

Igen- vannak repedések, ezeket meg kell szüntetni- elő a kalapácsot, most jött el az én időm! :D Imádom őket nah…a kis üvegezőtől a valódi ötkilós „hammer”-ig mindegyik a pincében várja hogy végre lesújthasson bárhová! Most azonban elegendő lesz nekünk egy kis visszafogott félkilós is, azzal is mindössze csak megkopogtatjuk a leválasztani szándékozott részt, és íme már folytathatjuk is:

A piros nyíl mutatja azt a szemszöget amit nekünk is követnünk kell: kukkantsunk bele megint alattomos repedéseket keresve! Nincs ilyen-nagyszerű, folytassuk hát a tervezést! A kék kis kijelölések megmutatják, hogy például ebből az anyagból hány darabot van esélyünk kimenteni? Én hetet számolok, de ti se keseredjetek el ha végül kevesebb sikeredik- van alapanyag bőven az illegális lerakatokban, vagy végső soron igen, venni is lehet.

Állítsuk talpára a blokkunkat, és kezdjünk neki az aranybányászatnak- nem túlzok én kérem, minden egyes darab megmentett forintokat jelent a hobbikasszában!;) Ti is így nézzetek az alapanyagokra ha kérhetem-  nem ciki, nem  zsugoriság! Amit megtakarítunk ezeken, azt bátran elkölthetjük minőségi eleségekre például.;)

Nos ha már itt a kalapács a kezünkben akkor a szemüveget se feledjük feltenni, és óvatosan kopogtatva a kalapács speciális sarkával kezdjünk neki a kibontásnak:

Csak könnyedén, nem kell itt nagyokat ütni! Szépen centinként átszakítjuk a válaszfalakat előbb az egyik, majd mindkét oldalon- közben kérlek valóban használd a szemüveget, mert pattogzik a leváló szilánkok serege keményen!

Nézd, itt már mindkettő oldalt végigtörögettem:

Miközben ezt csinálod úgy irányítsd a kalapácsütéseket, hogy a  majdani munkadarab felé minél kevesebb erőt közvetíts- gyenge anyag ez, sajnos nem kell úgy „pőrölni” mint a vasat (hej pedig de szeretem zúzni! :D ) . Na félre az oktalan rombolással, itt pillanatokon belül leválik a legelső odúnk!

Ugye mondtam hogy számítanak a mikrorepedések is, és hogy fontosnak gondolom a majdani bújóka mechanikai védelmét? Hogy minél kisebb erő érje ezt nem szabad már oldalról megütni, hiszen innentől már nem masszív építőanyag hanem csak egy kerámia csövecske! Ha te is kissé bátortalan vagy még akkor megmutatom neked hogy lehet kíméletesen elválasztani őt, nézd csak:

Kis átmérőjű furatsor eléggé sűrűn, és egyvonalban- ha most megfeszíted a kék nyilak vonalában feltámasztott vésővel okkal reménykedsz a sikerben!

Hoppá:

Ez egy darab lesz majd- de hát sok kellene nekünk igazam van? Ha úgy gondoljuk hogy a sarokcsiszolóval könnyebb/gyorsabb a meló bátran használjuk őt is:

Szép-szép, de izé…ez nagyon porzik, meg minek fogyasszam az áramot megint ha még úgyis kell? Igazság szerint írhatnám most azt, hogy úgy ejtsük meg a vágásokat hogy később már ne kelljen ismét vágni- de magam sem tudtam kielégítően kivitelezni, mert nem láttam hol halad a tárcsa orra. Tehát megint elő a „szerelmes” kalapácsomat, és szép akkurátusan kopogtassunk hát  szomszédunk figyelő tekintete előtt.(Tegyünk úgy mintha nem vennénk észre mennyire érdeklődik, aztán egy kávészünetben magyarázzuk el neki lehetőleg sok latin névvel hogy mit csinálunk..mi akvaristák tartsunk össze! ;) )

Ha kellő módon körültekintően végezzük a munkát, szépen haladunk is! Mire elfogy az alapanyag már hűs halomban várakoznak a kibontott csövecskék, íme:

Jaj, ezek ilyen rondák? Igen, valami gond van kérlek? Ne siess már előre annyira na…itt a következő fázis, mikor is a flex- el végre levágjuk a kilógó „off” darabokat róla, és ezt fogjuk látni:

Lassan kezdi úgymond „megérni” a munka ugye? Igen, anyagi értelemben is…

Itt a fenti képen már a levágott szélű, mindössze csiszolásra váró darabokat szemlélhetitek. Fontos viszont hogy mikor ezeket levágjuk a lehető legkevesebb felesleget hagyjuk rajta, ugyanis a csiszolás az fárasztóbb- esetleg ha jónak gondoljátok a gyémántos koronggal előnagyolhatjátok a felületet.

Tulajdonképpen mostani mondandóm végéhez közelítvén csak egyet mondhatok nektek: sok munka, de van értelme! Véleményt még ne alkossatok, hiszen majd csak akkor tudjátok meg hogy mennyire volt ez hasznos mikor elkezditek használni, halaitok birtokba veszik őket, és esetleg a növények is szép élő keretet adnak mindahhoz amiről egy akvárium szól. Ezen írásomban csak pár ötlettel szerettem volna szolgálni, egyszersmind tisztelgek az elődök előtt…nem volt ugyanis mindig olyan Kánaán a kereskedelemben mint mostanság, rengeteget barkácsoltunk egykoron. Most úgy néz ki páran megint erre kényszerülünk, mert az anyagiak ugye- de halaink nem várnak, nekik meg kell adnunk mindazt a jót amit csak tudunk- sőt, egy kicsit még többet is!

Picit „rápihenek” most erre a témára, de rövidesen egy újabb írásban foglalom össze mindazt ami bennem van még mint megosztandó gondolat. Megköszönöm ha csak kicsit is érdeklődéssel olvastál, és jó szívvel ajánlom valamennyiőtöknek a tervezgetést.

Tisztelettel:Gábor

Ui.: befejeződött a durva munka, takarítsunk hát össze. Húzódjunk le a jó meleg pincébe vagy sufniba, és csiszolgassuk át kézzel is az elkészült kis remekeket…tervezgessünk, jelöljük ki a céljainkat! Sok sikert, és balesetmentes munkavégzést!

A "tubifex szedő"

Meglepődsz ugye kolléga?Azt gondolom nagyon ideje egy olyan blognak is, mely kicsit a múltba húz vissza minket-egy olyan írás mely a címéből eredeztethetően akár megtévesztő is lehet-előbb ezt tisztázzuk!
Nos lehet akár egy materializálódott eszközre is gondolni ha ezt a "szedőt" emlegetjük ( a blogban lesz szerencsém megmutatni is! ) de itt elsősorban nem a szerszámról,hanem magáról az emberről lesz szó-arról aki megszedte nekünk a tubinkat,aki hosszú éveken át ebből élt,és aki-mint olvasni fogjátok a mai napig ennek hatása alatt áll....engem is magával ragadott!
Egészen rendhagyó módon e blogom írása közben zenét hallgatok...Daniel Waples hang játéka/itt az eszköz neve a hang/ egészen lenyűgöz-ha meg szeretnéd tapasztalni ezt a fajta meditatív állapotot jó szívvel ajánlom hangulat csinálónak a fent nevezett fiatalember zenéjét-a YT-n megtalálod.....

Egyfajta álom volt az mi velem megtörtént a nyáron-kín keservesen végül is regisztráltam a legismertebb közösségi portálon,és ellenérzéseimmel telve megtapasztalhattam a jó és rossz oldalait is ennek.  A rosszat feledem- igyekszem- a jót viszont nem tudom csak a szerencsémnek köszönni...
Ismertek-jól tudjátok hogy kisgyermek korom óta szenvedélyem minden ami a vízzel kapcsolatos-az élő eleségek örökös kutatása, tenyésztése is e körbe tartozik! Már mesélgettem néhányótoknak a valahai nagy kánaánról - mikor még a hozzám közel eső folyóban a Sajóban is megtalálható volt a Tubifex  tubifex.  Egykor ez "csinálta" a hobbit,a legfontosabb alapeleség volt minden halunk számára.
Én mindent meg is tettem azért hogy megszerezzem nekik, hol üzletben vettem, hol magam szedtem anyukám tésztaszűrőjével- ám nem volt közel a Sajó biciklivel! Később édesapámat nyaggattam állandóan azzal hogy vigyen el autóval a tőlünk 50 kilométere lévő lelőhelyre...
Volt hogy "rejtélyes embereket" is láttam a part egy távoli szegletében-agyonfáradtan, mocskosan álltak a víz szélén, és rakosgatták vödreiket. No..hát mit csinálnak ezek itt a fekete víz partján, miben ténykednek? Mondanom sem kell hogy nem túlzó az akkori vízre nézve a jelzőm- szó szerint olyan fekete és koszos volt az kérem, hogy tíz centiméternyire belemerített tenyerünkből már egy folt sem látszott! A Sajó a határon túlról is magával hozta a szlovák (akkor még csehszlovák! ) gyárak szennyét, a papírgyárak, bőripar hulladékát, és a kommunális szennyvizek nagy részét is bizony. A magyar oldalon is minden lakott település beleöntötte mocskát- különösképpen a nagyobb városok felől jövő kisebb vízfolyások, vagy egyenesen a szennyvíztelepek "segedelmével".
Ózd, Putnok, Kazincbarcika, Miskolc-így vonult lefelé a sok szenny, míg végül belesimulhatott a Tisza szőke vizébe ez a mocsadékos és büdös meggyalázott folyó. Én imádtam mindig is a vizet, úszni magamtól tanultam meg, 9-10 évesen már a héti tóban merülgettem szüleim nagy kiabálása ellenére. Ők a parton voltak, így azt csináltam amit csak akartam-a víz az enyém volt! De ez a folyó számomra olyan rendkívül félelmetes és iszonytató is volt, hogy irtóztam még a gondolatától is hogy beleessek. Féltem tőle, nem tudtam milyen mély, sejtelmem sem volt semmiről sem.
Honnan tudjam mi rejlik a fekete mélységben, hogy merészkedhetnék e vízbe?  Erről szó sem lehetett-viszont volt egy erő mely iszonyatom leküzdésére ösztökélt! A víz szélén ugyanis a belátható mélységek felé húzódva vörös szőnyegként nyújtózkodott a tubifex szőnyeg...ezt meg halaim olyan hévvel fogyasztották, hogy nem tehettem mást!
Nos- emlegettem a néhai találkozást "furcsa" emberekkel-egyszer meg is mertem kérdezni tőlük, hogy ők mit csinálnak éppen?" Tubifexet szedünk fiam...mi is, csak mi nagyobb mennyiségben mint te, mert mi visszük az üzletekbe. Na gyere, vegyél ki magadnak, még beleesel a Sajóba!" Ez volt hát az indíttatásom-a lökés, mely egész életemre meghatározta vonzódásomat a vízparti emberek iránt, a hobbi iránt, és a tubifexek irányában.
Szóljon hát e blogom azokról az emberekről akik hajdanán maguk voltak a "tubifex szedők", akik révén elérhető közelségbe - az üzletekbe- kerülhetett ez a halak számára ínyenc csemege, maga a tubifex nevű kis féreg. Persze szóljon erről a blogom, de ki beszéljen benne? Én? Nem..én csak amatőrködtem - hogy ne mondjam bénáztam - ott a parton, számból hiteltelen lenne mindaz amit elmondanék. Első kézből kell információhoz jutnom, keresnem kell egy olyan embert aki ezt valaha csinálta!Eddig ez rendben is van- de hol keressem, kit zavarjak azzal a gondolatommal hogy erről beszélni kellene, ezt szeretném ha tudnák a mai halas hobbi tagjai is?
Itt jön képbe a fent emlegetett közösségi oldal szerepe: alig pár hónappal a regisztrációm után rátaláltam egy úrra aki díszhalak tenyésztésével foglalkozott, sőt manapság is "csinálja" még egy kis kihagyás után. Megfelelő tiszteletet tanúsítva szóba is elegyedtünk- már ha az interaktív chat és skype beszélgetést lehet személyesnek nevezni. Ez volt az az időszak amikor ölembe hullott a rég vágyott szerencse: az úr valaha maga is egyike volt a tubifex gyűjtőknek! Sőt-mi az hogy! Igen komolyan csinálta hosszú ideig- hát ezt meg kell írnom!
Mire megkezdődött a tanév már mi is többször beszéltünk a témáról, és felvetettem neki a témát: szeretném ha írhatnék az ő részvételével egy amolyan "riportot"...azonnal támogatott! Kitaláltuk, hogy én kérdezzek csak nyugodtan, ő megírja rá a válaszokat  amint ideje engedi, én pedig megszerkeszthetem a  cikket. Teltek a napok, beszéltünk is, de nem nagyon jött a válaszlevél- elkedvetlenedtem. Meg kellett értenem hogy neki is sok munkája van, hogy nem is mai gyerek már-és talán meg is gondolta magát időközben. Bár agyamban tökéletes tisztasággal felidézhettem a beszélgetéseinket, úgy döntöttem nem írok emlékezetből (sportszerűtlen lenne nélküle írni egy cikket az ő valahai életformájáról) így lezártam a témát magamban. Nem-nem éreztem csalódást: én pontosan ismerem /csak azt hiszem!/ a díszhaltenyésztők világát, tudom hogy erővel, szemtelenkedéssel sokra nem mennék, és a gyomrom sem bírná. Elkönyveltem hát magamban: ebből nem blog lesz, hanem emlék-mégiscsak sikerült beszélgetnem egy valahai nagy "szedővel", ez is komoly nekem!
A minap éppen panaszkodtam neki, hogy nem sikerült vennem tubit a boltban- sőt nem is kecsegtetnek már reménnyel sem- ő is jelezte hogy neki sem sikerült. Szó-szót követett, és egyszer csak előhozta a témát...a blogot! Én itt pironkodtam a monitor előtt: hogy lehettem ekkora buta, hogy ilyen témát hozok fel neki, mármint a tubi beszerzést?  Ejj...nem lett volna szabad, mert íme most itt mondja nekem a  privát ablakban hogy miért nem írt még választ. Szégyellem magam ( ezt azonnal el is mondtam neki) és tudom hogy soha nem fogja elhinni, de szavamra mondom nem akartam már ezt a témát érinteni..főleg nem úgy hogy még az életben nem volt szerencsém kezet rázni élőben vele. Igazság szerint rettenet könnyű haverkodni a neten-de borzalmasan nehéz a másik féllel megismertetni magunkat, emberi valónkat.
A kolléga azonban már nem tágított: akar róla beszélni!  Én mondtam neki hogy de hiszen már beszéltünk erről, igazán nem akarom zavarni, emlékszem! Nem, nem arról van szó- ő szeretné ha készülne ilyen írás, ő már előkutatta a régi feljegyzésekkel teli füzetkéit  is, több száz képet átbogarászott...csináljuk meg! E pillanatban értettem meg hogy miről van szó, és hogy milyen jól is tettem hogy nem presszionáltam a dolgot neki : ennek az embernek az életéről, a valahai pénzkeresetéről, sőt a nagyon mélyen gyökerező szenvedélyes szeretetéről van szó- nemcsak arról hogy begyűjtötte a tubit meg eladta! Megértettem hogy kemény élete van mostanság is (ismerem a napirendjét)  tudom hogy talán erő sem annyi van már mint hajdanán- de szívesen mesél, nagyon szívesen mondja el a dolgokat!
Ezért gondoltam azt, hogy hát beszélgessünk csak, de nagyon szeretném szó szerint őt idézni! Mindketten "rápattantunk" a témára- a mai technika már csodákra képes! Le is töltöttünk egy olyan kis programot mely a Skype beszélgetést rögzíti- de közös megdöbbenésünkre éppen ez év decemberétől a skype már nem támogatja ezt a felhasználást! :(  Húú....de belevágtunk, és sikerült- több órányit beszélgettünk csapongva a témák között, és jókat nevettünk egymás hanggal is alátámasztott ügyetlenkedésén. Ő idősebb már-de a technikát jobban érti mint én- én pedig hálával adózom a nyugalmának, és töretlen kitartásának!
Itt van hát a hanganyag- sőt az ő megkezdett valahai válaszlevele is, számomra pedig maradt a megtisztelő feladat hogy cikké/riporttá/ gyúrjam össze mindezt! Olvassátok hát szeretettel így a téli nagy csendben Nagy József tubifex szedő visszaemlékezéseit-közel húsz éves távlatból.

-

Józsikám, hogy is volt, hogy kezdődött ez a dolog, hogy lettél érintett a témában?
Sorozatos véletlenek folytán.  Előzménye természetesen, hogy akvarista lettem, amit meg kell írni "Hogyan lettem akvarista" címmel.

Ahogyan a díszhal szenvedélyemet, úgy a tubifexes karrieremet is az unokabátyámnak köszönhetem. Ő is teljesen véletlenül csöppent  ebbe az iparágba. Gyerekkorunkban természetesen mi is gyűjtöttünk leves szűrővel a perecesi Pecében nyáron pár deci tubifexet, sőt láttuk Bódis Gyulát, a tenyésztőt a Szinvában tubifexet mosni, de ki gondolta volna, hogy ezt iparszerűen is lehet.

Szóval Fortuna először az unokabátyámat környékezte meg.  A miskolci KIPSZER telephelyén dolgozott mint lakatos, amikor 1977-ben egy szép napon megjelent a telepvezető (Kovács .) sógora, embereket kért a rokontól, merthogy a Szászhalombattai Temperáltvízű Halgazdaságba lehetne vinni másfél mázsa tubifexet.  Jenő bátyám rögtön jelentkezett és még aznap eldöntötte, hogy ő bizony erre a pályára lép. Szervezett magának az utcából egy társat akinek volt egy rozzant Wartburgja. Kellett szerezni üzleteket ahová szállítanak és megkezdte 1994-ig tartó ádáz háborúját a tubifex és az egészsége ellen ami a halálba vezetett.

1978-ban én is elkezdtem "komolyabban" halazni, anyám konyhájába bezsúfoltam 6 akváriumot dexion polcokon. Természetesen a bátyám adta hozzá a tubifexet, merthogy a Perecesen bérelt udvaron 20-30 liter mindig volt tejes ládákba pakolva, folyóvíz alá téve. 1980-ban meg kellett állni a halazással, mert jött a nem várt katonaság de '81-től újult erővel kezdtem a haltenyésztésbe. Továbbra is ingyen kaptam a tubifexet, csakhogy egyre gyakrabban feledkezett meg a túlhajszolt bátyám Perecesről a Lányi Ernő utcai lakásukba elvinni a halkaját, ahol átvehettem tőle. '83-ban sok nagyétkű halat sikerült letenyészteni és egyszer csak azzal szembesültem, hogy nekem kell a tubifex kérdést megoldani, mert a bátyám rendszeresen (vagy módszeresen (?)) megfeledkezik a nekem ígért adagról. Nem lehet ez olyan nagy dolog ha ő meg tudja csinálni, gondoltam és a tettek mezejére léptem. A planktonháló helyére szúnyoghálóból készült zsákot tettünk a keretre és egy fedeles vederrel és gumicsizmával felszerelkezve felszálltunk az 1-es villamosra a nejemmel. A Tiszai pályaudvaron átszálltunk a 8-as buszra és irány a Sajó legközelebbi pontja. Kicsit ismerős volt a környék, mert a nejemék iskolájának a gyakorlati telephelye az akkori Vízügy udvarán volt, közvetlenül a Sajó gát lábánál. Átvágtunk a bozóton, bedobtam párszor a kezdetleges hálóm és csodák csodája jött a tubifex. Nehéz volt mosni, mert nem tudtam a rövid csizmával beállni a vízbe de csak-csak szedtem egy tízliteres vederre való anyagot, amiről otthon derült ki, hogy 2 liter tiszta tubi van benne. Hatalmas siker volt és óriási mázli, mert később kiderült hogy se előtte, se utána százméterekre nincs megfelelő hely ahol lerakhatta volna a folyó az iszapot. Pont belenyúltam abba a 20 méterbe ahol volt.

Az 1984-es év már saját autóval ( MHSZ-es Skoda 105-ös) és egy bolttal indult. Az autónak örökké hálás leszek, a legmostohább, legkátyúsabb terepen sem hagyott cserben, 10 évig szolgálta a szedés és szállítás nyűgét. Egyik bolt hozta a másikat, s azon kaptam magam hogy nyakig benne vagyok a tubi-versenyben, amit Miskolcon hatan-heten vívtunk. (Említsük meg a neveket: Tóth Jenő, Zselinszky Ágoston, Lászka János, Nagy József, Szombati István, Ignácz László, Komor Sándor) Én Mezőkövesd-Eger- Heves- Gyöngyös útvonalon szállítottam a Sajó aranyát, valamint Kazincbarcika 1 boltját tudtam megcsípni. Miskolcot, Barcikát, Ózdot az unokabátyám tartotta erősen.
/A fenti választ a kolléga levélben juttatta el hozzám, most pedig következik az a rész amit élőszóból én másolok ide nektek-igazából nem a teljes beszélgetésünk, mert akkor szerintem többen "szívgörcsöt kapnátok" a nevetéstől! :D Emberek,hogy nekem milyen tájszólásom van, és hogy mit össze tudok bénázni a hangrögzítés meg a mentett fájlok helyének megkeresése közben! Na, lényeg a lényeg: most kimegyek a hátsó teraszra, és kiröhögöm magam: jah, természetesen a tubis téma maradéktalanul, és sértetlenül meg is van! József baritonja a fülemben cseng- isteni így blogot írni!/
-Merre jártatok szedni, illetve hol találtátok a legjobb lelőhelyeket?
 Hát ez nem volt ennyire egyszerű a kezdetekben-előbb ugye végigjártuk a Sajót hogy hol lehet egyáltalán esélyünk,hol számíthatunk jó eredményre! Mindkét partot bejártuk, az országhatártól a Tiszáig,hogy feltérképezzük a folyót...nekem volt még egy komoly,részletes térképem is a Sajóról a jobb eredmény reményében azt is tanulmányoztam.
-Nem lehetett kis munka, hiszen mindketten ismerjük az ártér sajátosságait!
Nem is volt! Ahogy mondom neked előbb egy Skodával, majd hosszú időn át egy Wartburggal jártunk. Később már csak egyedül.
Tudod azért nem lehet konkrét helyet mondani, mert ahogy a folyó vízszintje változott úgy változott az is hogy hol lehet jó tubis mezőt találni. Lehet  hogy ahol hétfőn gyűjtöttem pár nap múlva már semmi iszap nem volt-a folyó elhordta, és máshol rakta le. Nagy általánosságban persze tudtuk hogy hol vannak olyan öblök, limányok ahol meg fogjuk őket találni. Ha egy ilyen helyen szerencsénk volt akár egyetlen délelőtt  meg is szedhettük a heti szükségletet.
Képzeld volt olyan hogy egyszer kényszerből még a Szinván is gyűjtöttem- muszáj volt, mert a vevőket ki kellett szolgálni, és aki nem tette az kiesett szép lassan. Nem volt olyan hogy most hideg van, nem megyek- vagy hogy most nincs tubim, nem tudok szállítani!
A Szinva:

Erről a hídról láttam a hatvanas években gyűjteni az "Öreg Bódist"

A fenti képen a Szinva Diósgyőr irányába a hídról.

A Pece:

Itt gyűjtöttem az első adag -pár deci-tubifexet 8 évesen, tésztaszűrővel. E kis patak jobb partján gyűjtöttünk,baloldalon a szénosztályozó gátja.

- Innen indultál hát- és is mindenféle kis patakban megtaláltam anno őket! De hogy folytatódott- térjünk vissza  a Sajóra!
 Igen, később már csak a Sajót jártuk. Volt hogy találkoztunk Dunántúlról jött szedőkkel is-a tubi nagy úr volt akkoriban, még szekszárdiakkal is összefutottunk! Jó helyek persze mindenfelé voltak a Sajón- én nagyon szerettem például a berentei erőmű mögötti részt-ott van egy csatorna ami az erőműbe viszi a vizet, az jó iszapos volt mindig is, mert a bukógáton elfolyik a Sajó többi vize- ez lassú folyású jó rész!
Egy saját képet mutatok nektek erről - merthogy a környék nekem sem ismeretlen ám..ne keresse Józsi, van itt kép nézd, erről a csatornáról van szó olvasóm:

Aztán még a folytatásában van olyan rész is a zúgó után,ahol bejön a melegvíz-Gábor télen volt hogy megmértük,és az erőmű alatt 8 fokkal volt melegebb a víz mint fölötte -a Sajó Miskolcig be sem fagyott teljesen!
Na,hát erről is megmutatom én nektek a képet-itt látható az erőmű oldalán álló gát,ez biztosítja a megfelelően állandó vízszintet-fölötte hideg még a víz,azonban alatta/itt rögtön a bal szélen a lépcső alatt!/ meleg jön vissza több helyen is-egyébként ismert horgászvíz is a "melegág":

 Megbocsáss olvasóm-de megmutatom neked a hideg ágat is-ez a tulajdonképpeni Sajó eredeti medrében fekvő fenékgát a jobb szélen a hallépcsőnek csúfolt mai "valamivel". Ez az ág kavicsos volt mindig is,és meglehetősen gyors..itt Józsiék hiába is keresték volna a tubit!/A kép gif. animáció,rövidre állítottam a váltási időt a kedvetekért/

-József és följebb, lejjebb a vízen hol szedtetek még?
 Gábor az egész folyón-folyamatosan követni kellett a történéseket, mert.. de hát ezt már mondtam neked! Szedtünk a határ felé is-Sajópüspöki-, de lefelé Putnok, Sajókaza, szóval végigjártuk! De mondok neked példát még: Alsózsolcán például volt egy akkora örvény-visszaforgó- a Sajóban  hogy annak a lerakott iszapjában gyűjtöttünk. Egy 50-80m széles nagy visszaforgót képzelj el!
-Ez akkoriban mondhatni jó üzletnek is számított ugye?
Hát hogyne- errefelé 7-8 család élt ebből , és nem is rosszul! Persze volt aki munka mellett csinálta, de volt aki főállásban mint én is. Volt például egy srác akinek mindössze egy üzlete volt Egerben a vár alatt, és megérte neki heti 5-6 liter tubit Egerbe bevinni.
-Hogy alakultak az árak- én már egyáltalán nem is emlékszem erre az időszakra!
Gábor egy kiló sertéskaraj volt kb. 120,-Ft, mi meg a boltoknak vittük a tubit 200, később 250,- forintért...hogy ők mennyiért adták azt nem tudom, csak azt hogy mindig kellett nekik a Sajó aranya! Viszont nem volt szabad kihagyni, mert akkor más szállítót kerestek- érthető!
-Ez a kezdetektől ilyen komolyan ment, vagy voltak néha fennakadások is?
Én '83 őszén kezdtem el szedni és '84-ben már üzleteknek szállítottunk! Volt persze olyan hogy megszorultunk..ugye a profiknak már bejáratott üzleteik voltak ahová fixen szállítottak, mi meg újak voltunk-nem tudtuk hová eladni! Képzeld el hogy megszedtünk 30-40 liter tubit, ott volt otthon, és nem tudtuk eladni- ekkor jött az ötlet hogy fel kellene vinni Pestre! Igen, de kit ismersz Pesten-hát a Zsilinszkyt /Isten nyugosztalja/...persze nem ismertük csak a nevét, de valahogy sikerült megszerezni a telefonszámát, és felhívtuk- mondta hogy persze vigyük csak átveszi! Jobb áron is tudtuk eladni mint itt, azt hiszem két ilyen szállítmányt is vittünk neki. (A második alkalommal megmutatta a tenyészetét is.)
Mikor kezdtem akkor 150,-Ft-ot kaptunk literenként, aztán gyorsan/1-2 éven belül felszökött 200-ra , és ezt hosszú időn át tartotta is! Én kilora /nem elírás-Józsi így mondja, én meg imádom az ízes beszédet- így írom hát!/adtam, mert mondtam hogy így egyszerűbb- ez nem folyadék, így korrektnek éreztem! Aki ellenőrizni akarta mondtam hogy egy mérleget be kell állítani, és meg kell mérni- így volt jó és el is fogadták.
József bátyánk valahai mérőedénye-saját bevallása szerint ezzel több tonna tubit mért át anno-csoda ha megőrizte az emlékek miatt?

 

Tudnivaló hogy 81-től már halaztam és 86-tól már csak ebből és a tubiból éltem.'87-től lehetett kérni ilyen engedélyt a tanácstól - egy A4-es fecnire gépeltek egy engedélyt itt a faluban, és annyi. Persze kellett mindenfajta papír például tűzoltóság meg hasonlók-de ugye úgy szólt  hogy díszhaltenyésztés, és eleséggyűjtés.
-Tehát ez vállalkozás volt már?
Igen, de ezt még oda sorolták hogy mezőgazdaság - például úgy nézett ki hogy a helyi Apeh szerint mivel a tubi haleledel még adókedvezmény is járt rá! Évi 500.000,-forintig nem is fizettünk rá adót - persze lehet hogy nem is tudták hogy ez díszhalnak megy, lehet hogy azt hitték másnak! De például már a debreceni szedőknél az ottani Apeh már adókötelesnek tartotta- szóval voltak ilyen furcsaságok is. Mi direkt kikértük a papírt hogy ez adómentes- akkor még nem is Apeh volt hanem valami más névvel ment ez. Én például a tubi után adót soha nem is fizettem- a halak után viszont már igen.
-Most ezt a tubifex szedést ezt hogy kell elképzelni- reggel elindultál nem tudom például hatkor, vagy minden nap mentél- hogy zajlott ez?
Nem, hát ez attól függött hogy hány üzletet tudtál elcsípni, mennyire voltál ügyes! Mondjuk elcsípni még hagyján- de megtartani! Itt ugye közel volt a Sajó, és a kereskedő nem bírta elviselni ha egy hétig te nem vittél neki,ilyenkor már kezdtek egerészni hogy kitől lehetne mégis venni stb., könnyen átpártoltak más gyűjtőkhöz, mert elég sokan szedték a tubit. Minden héten mondjuk hétfőn vagy ahogy meg volt beszélve le kellett szállítani az árút!
Ez úgy nézett ki hogy a környező boltoknál csináltam egy ilyen Mezőkövesd- Heves-Gyöngyös- Eger kört, és akkor ők le voltak tudva. De például Barcikán is azért érte meg egy boltot fenntartani, mert áradáskor a berentei erőmű mögötti rész -a csatorna- az nagyon jó volt, és akkor ott helyben már le is lehetett adni egy adag tubit.
Ha nagyon nagy áradás volt akkor bizony hetente 4-5 alkalommal is ki kellett menni hogy meg bírjam szedni az adagot, de olyan is volt hogy egyetlen alkalommal annyit tudtam szedni ami bőven elég volt. Ilyenkor csak heti egy napot dolgoztam ezzel. Ennyi idő alatt megvolt a kb. 35 liter tubi, és akkor ez elég volt a meglévő üzleteknek arra az időszakra.
Az első időszakban kb. egy évig nem volt autóm, ezért be kellett társulnom vagy társat kellett találnom. Aztán miután lett autóm már egyedül csináltam ezt a szedést, jóval nehezebb is volt! Nos ezt úgy kell elképzelni hogy vettünk egy alumínium rudat 6-8-10 méterest, arra egy háromszög alakú keretet felrögzítettünk és a háromszög elejére csináltunk ilyen fogazást..ez akadt be ugye aztán az iszapba .A háromszög alakú keretre egy hosszú-1.5-2m-anyagot szereltünk fel..nekem szúnyogháló volt rajta! Ezen azért átment a tubi egy része, de legalább könnyen ki lehetett mosni. A végét elkötöttük,és mikor megvolt benne az iszap akkor rúddal együtt rázni kellett hogy kijöjjön belőle az iszap nagy része. Na most a rúd vége a parton volt, de akkor is nehéz volt egyedül az egész...
Ide beszúrom a "tubimester" által készített egykori "tubiszedő" képét-ő azt mondja csúnya és avítt már- nekem ikonikusan értékesnek tűnik:

 
Akik viszont ketten voltak azok azt csinálták, hogy aki a hosszú rúddal dolgozott az kihúzta az iszapot és rögtön átöntötte a másiknak egy zsákba. Ez a zsák már finomabb anyagból volt-több tubit is lehetett vele szedni- és a másik ember míg ezt mosta addig a rúddal dolgozó már szedte az iszapot. Mikor kilögybölte belőle -a zsákos ember-akkor ez már ment is a vederbe..na most ez a veder a szakzsargon szerint a "flizines veder"volt, ilyen 16 literes fedeles vödör mint manapság a diszperzitesek például.
Na mi mindig ilyen flizinesben gondolkodtunk - ha egy ilyenből kijött 8 liter tubi akkor már az egy roppant tiszta cucc volt, gyakorlatilag a fele tubi...a többi iszapot meg ki lehetett önteni a kertbe egy nagyon jó komposzt meg trágya volt belőle. Néha olyan tisztán tudtuk szedni, hogy az ember azt hitte hogy ez tiszta tubi-mégis otthon ahogy felbújtattad őket a végén kiderült hogy maximum olyan 10 liter tubi lett, a többi az salakanyag....
-Figyelj csak: itt alkalmaztál egy olyan szakkifejezést amit én értek, de mesélj róla kérlek- mi ez a "felbújtatás"?
A felbújtatás- igen! Na ez azt jelenti, hogy egy flizines vödör tartalmát teszem azt két tejes ládába szétraktuk/Kedves olvasóm emlékszel még a szúnyoglárvás blogomra- olyan ládákról van szó!/,attól függően hogy mennyi tubit gondoltunk benne-ha sok volt akkor lehet hogy három ládába raktuk ki .Nekem volt vagy 50-60 ilyen ládám-potom 50 forintért vettem-a felbújtatást is ebben végeztem. A kiterített tubit-az iszappal együtt szépen megkínáltam kb. egy centinyi vízzel, és akkor abba szépen feljöttek-felbújtak a tubik az oxigénhiány miatt.
Gyakorlatilag akkor ugye úgy volt hogy ha nem volt nagy meleg az ember hazajött délután, és akkor úgy éjfélre feljöttek a tubik. De ha nem, akkor fel kellett húzni az órát például két órára, mert le kell szedni a tubit és az reggelre ledöglött volna vagy olyan elgyengült lesz..azt meg az ember már hogy adja oda?
-Ok- feljöttek a tubik, és akkor hogy nézett ki, hogy szedted le az iszapról őket?
Ismered te is amikor teljesen felbújnak, mintegy elválnak az iszaptól egy csomóba összeállnak- na ilyenkor szépen le is lehet onnan emelni őket gyakorlatilag csak tisztán tubi ez a csomó! Mint egy lepényt egyben szinte le lehet venni- ezt külön ládákba tettem-és ment rájuk a folyóvíz. Ezek a ládák ugyanilyen ládák, csak meg van fúrva az oldaluk, és egymásra voltak tornyozva valahogy így:

Felül befolyik a víz, oldalt lecsorog a következőbe stb., végül alul kifolyik. Ezzel a módszerrel ha nagyon sok tubit sikerült szedni akkor 2.5 liter tubi/láda fért el, de inkább csak két litert tettem bele. Másod vagy harmadnap még szépen le lehetett tisztázni/olvasóm most figyelj!/, mert a béltartalom szintén ahogy kijött belőlük a láda alján így szépen összeállt és akkor azt is el lehetett venni alóluk. Tehát egy gyönyörű tiszta tubi volt a végeredmény végül.
-És mi volt a helyzet télen?
Akkor általában már Berente alá húzódtunk a melegebb víz miatt, előbb már beszélgettük ezt. Egyszer volt az évek alatt hogy teljesen befagyott a Sajó, akkor napokig -20 fok alatt volt a hőmérséklet. A jégre nem mertünk rámenni,senki nem tudott szedni- én akkor életemben egyszer rákényszerültem arra hogy a Szinvából gyűjtsek- csak azért hogy na valamennyit tudjak mégis adni hogy nekem akkor is van még...
-Térjünk vissza a megszedett tubi kezelésére - ezt hogy csináltátok? Csak bele a vödörbe és kész vagy volt más módszer is?
Télen igen - bele a vödörbe és irány haza. Nyáron viszont inkább ládákba terítettük szét, hiszen a nagy melegben  még vékony rétegben is károsodhatott volna a tubi. Télen összehúzódtak az edény közepére, mert ugye a nulla fokos vízben így is elég oxigént kaptak.
Télen inkább az volt a fő cél hogy megvédjük magunkat a víztől, hogy ne szakadjon ki a gumikesztyű,meg a ruhád ne ázzon be amit szinte soha nem lehetett , mindig ragasztgattuk ezeket a mellcsizmákat. Az elején nehéz is volt hozzájutni, mert a csatornatisztítóktól szereztük- a kereskedelemben nem is nagyon lehetett kapni az volt a gond! Aztán egy idő múlva már lehetett kapni 1500,- forintért ez a zöld mellest a Nimród vadászboltban.
-Mikor télen mentél szedni akkor hogy kell ezt elképzelni- akkor is a partszélen voltak vagy behúzódtak az aljzatba?
Behúzódtak persze-a kukacok is érzékelik a pár tized fokos eltéréseket és ilyenkor inkább mélyebbről kellett felkaparni az iszapot. Meg ugye hogy a sodrás hol teszi le az iszapot! Például Berentétől le egészen Szirmabesenyőig hiába jártuk végig a partot gyalog egyszerűen nem volt olyan hely ahol lehetett volna szedni!  Nekem volt is egy igen részletes térképem a vízügytől- sőt ma is megvan-, és van egy Sajós honlapom is amin sok érdekesség megtalálható....
/Az úr elkötelezett imádója a folyónak- olyan jó hallgatni őt- íme a honlapja...megjegyzem hogy a számláló tuti nem jó, mert én is rányitottam már párszor!/
 http://sajo.atw.hu/
Tehát főleg az elején a teljes magyarországi szakaszt végigjártuk, de kiderült hogy egész hosszú szakaszokon egyáltalán nincs tubi mert olyan kavicsos meg gyors, hogy nem tudja lerakni az iszapot.
-Figyelj csak Józsi mondtál te nekem erre a szennyezett iszapra valami egészen egyedi elnevezést ami már nem jut eszembe.....
Az első sorban a hibók volt - a szlovákoknál volt egy papírgyár és hát úgy gondolták hogy a Sajó az egy szennyvíz csatorna- mit foglalkoznak ők hogy ezt a cellulóz terméket valahová lerakják ..hát fogták és beleengedték a Sajóba. Ez úgy nézet ki mint valami pihe, valami pehely lenne a vízben ilyen szürke kocsonyás állagú..mint valami pehely a vízben- és ez óriási mennyiségben volt!
Egyszer halálra ijesztett ez Sajókazánál volt.....ez ilyen óriási iszappadokat tudott csinálni, és én ott szedtem pont a kazai hídnál. Ott van egy hatalmas nagy kanyar, én pont a külső íven szedtem mikor a hátam mögött egy óriási robaj! Hát majdnem kiszaladtam a vízből. Kiderült hogy olyan 50 méter hosszúságban a gáz felnyomta az iszapot. Ez az iszap nyilván valamiféle gázt képez miközben ott rohad,és akkor egyszerre csak egy nagy dübörgés közepette felszakadt egy nagy iszappad a Sajóban! Féltem is hogy valami olyan gáz jön ki amit belélegzek és ottmaradok vagy nem is tudom....
Ez a hibók ez mindig mozgásban volt, mert ahogy a víz felkapta ez ment lefelé aztán máshol megint lerakta ahol tudta. Egyébként hatalmas nagy jó táptalaja volt ez a tubinak-az elején nem, csak amikor már kezdett összeérni az iszappal. Mikor te ilyen hatalmas nagy vörös mezőket láttál akkor alattuk biztosan ilyen érett iszap volt!
De ez a hibók ez átok is volt, mert ha nem volt kellően összeérve, akkor szinte lehetetlen volt kimosni a hálóból, ilyenkor inkább ott is hagytuk, mert nem tudtunk boldogulni vele.
 /Édes anyanyelvemet elég jól ismerőnek gondoltam magam-de ezt a kifejezést eddig sosem hallottam még! Mi lehet az a "hibók"?? Nos közlöm hogy a legismertebb keresőmotor szerint afféle mocsaras helyet,dágványt jelöl-ugyanakkor saját szótáramban a beszélgetés hatására én már mindig is erre a papírpépre fogok gondolni ha eszembe jut a kifejezés: hibók!/
-Na most hogy nézett ki egy ilyen szuper tubilelő hely-hogy képzeljük el, vagy egyáltalán hol voltak ezek?
Ez a vízszinttől függött mindig is, ha jött például egy nagyobb áradás ami 2-2.5 méterrel is megemelte a vízszintet akkor egyetlen olyan hely volt ahol lehetett szedni- ez az a hatalmas nagy visszaforgó amiről már beszéltem neked. Na ahol ez lerakta az iszapot ott hihetetlen mennyiségű tubit lehetett szedni! Egyszerűen nem tudott visszatérni a főágba és ott megrekedtek a tubik, és folyamatosan hordta oda őket. Mi megszedtük hétfőn, akkor oda ment valaki kedden meg szerdán, csütörtökön stb., mi szedtünk például húsz litert, aki utánunk jött az is satöbbi. De aki nem ismerte ezt a helyet  az például ilyenkor nem tudott szedni, mert az áradás rendesen kitakarította a medret.
-És mikor kiérkeztél a partra akkor mit láttál, egy nagy vörös szőnyeget?
Az inkább  csak tavasztól őszig volt, tehát ez a pirosodás inkább csak nyáron volt a part szélén. Például ha nem ismerted a Sajónak azt a részét hiába mentél ki meg nem mondtad volna hogy ott van tubifex... 
-Na most én emlékszem az akkori Sajóra, meg hát én horgásztam mindig is, de hogy emlékszel milyen volt akkoriban a víz? Fekete?
Hát igen..nagyon mocskos volt alig lehetett belelátni pár centire!
-Amit ezzel kapcsolatosan kérdezni akarok hogy nem féltetek belemenni..mert nektek ehhez bele kellett!?
Igen, combtőig, derékig bele kellett menni...persze ez csak ahhoz volt jó hogy kihúzd az iszapot aztán kifelé a parthoz, kirázni a hálót....egész nap ezt csinálni elég fáradságos dolog volt.
-Volt olyan a sajókazai dolgon felül hogy megijedtél, vagy ért baleset?
 Hát volt olyan hogy egyszer beleestem effektíve /ez az úr úgy fogalmaz,hogy néha hangosan felnevetek itt a blogírás közepette! :D /, az úgy volt hogy ugye ahogy mész befelé magad előtt a háló végével kitapogatod hogy a következő lépés az hová esik..nehogy három méterrel a víz alatt találjam magamat! :D  Ez ott történt ahol a Szinva összefolyik a Sajóval. Ott mentem volna bele és akkor így szépen magam előtt "kopogtattam"- de egy kicsit messzebb mint ahogy gondoltam volna...és akkor úgy 20-30 centis víz,bátran előrelépünk és puff nyakig találtam magam a vízbe. Tudniillik egy hatalmas nagy rönk volt a vízben amit nem lehetett látni- ősz volt, abban a pillanatban ahogy elmerültem a srác aki velem volt az kihúzott és mehettem is haza átöltözni....
-Nem volt olyan halál közeli élményed így a nagy Sajó parti bóklászás közepette hogy halálfélelmed lett volna?
Nem, abszolút nem! Nagyon szerettük a természetet és a Sajót! Télen átkoztam én mindenkit hogy miért csinálom én ezt a dolgot…télen azért mikor a kezed-lábad lefagyott hiába öltöztél alá csak ott álltál egész nap a vízben.
-Nézd akárhogy csűrjük-csavarjuk,- mert nagyon jó a természetben lenni- de azért ez egy kemény munka volt, így van Józsi?
Hát persze,ha nem fizették volna olyan jól nem csináltuk volna. Gondolj bele: volt olyan hogy ötven forintnyi benzinnel szedtem 6000 forintnyi tubit! Voltak helyeim itt például a sajóládi erdőben is- autóztam 24 kilométert és szedtem 30 liter tubit...hát azért az nagyon jó üzlet volt akkoriban!
-Akkoriban mennyi pénz keresett egy gyári munkás úgymond- hogy tudjunk mihez viszonyítani.
Emlékszem hogy a párom-középiskolai tanár-keresett például egy hónapban 7700,-forintot, én meg egy nap alatt hatot. Hát jó ez hetente volt csak, de akkor is!
- Most én a blognak az anyagi oldalát szeretném ezzel erősíteni, hogy nehogy azt higgyék már a kollégák hogy ti egy önsanyargató hülye emberek - már elnézést- voltatok érted ,mert azért ennek van más oldala is! 
Nyilvánvaló hogy a könnyű pénz-össze sem lehet hasonlítani a hallal, hogy megcsinálja az ember és akkor majd 3-4 hónap múlva talán lesz belőle pénz. Gondolj bele hogy kimegyek vasárnap és akkor hétfőn leszállítom gyakorlatilag nulla befektetéssel. Hát a fizikai erőmet leszámítva meg a kitartásomat az bele kellett tenni.....
Persze sokan nem csinálták volna mert büdös volt meg koszos, meg hát annyi nyűgje volt hogy ihaj-csuhaj,hát persze!
-Azért mondjuk ki hogy veszélyes is volt....
Hát veszélyes, mert mondjuk ha -15 fokban  esel bele a vízbe lehet hogy ott maradsz.
-És mi van akkor ha abban a nagy sötét vízben úgy esel rá egy felálló faágra hogy átdöfi a fejedet, vagy bármi?
Igen sok minden történhetett volna!
-Tehát elmondható akkor az hogy te ebből olyan jó pénzeket kerestél akkoriban hogy ebből éltetek?
Persze, ebből és a halból. Ha nem ment ez, akkor a hallal próbáltam ráerősíteni - vagy ha éppen az nem ment akkor ezzel. De volt hogy olyan jól ment a hal, hogy nem tudtam annyit szedni- nem volt időm-ilyenkor inkább leadtam az üzletekből.'95-ig nagyjából olyan fele-fele arányban ment....
-És akkor 95 táján kezdett megszűnni a Sajóban a tubi?
Nem! '96 május 2.-án volt az utolsó pillanat amikor már nem lehetett szedni. ’95 végén beüzemelték ezt a miskolci biológiai szennyvíztisztító fokozatot. Ez úgy nézett ki, hogy mielőtt beüzemelték volna olyan tíz százalékot tudtak rajta tisztítani- miután pedig beüzemelték ez 90%- lett. Ezt a Sajó öntisztulása szinte a nullára levitte! Előtte egy-két évvel már Miskolc fölött egyáltalán nem lehetett szedni- én a 80-as évek végére teszem a szlovák papírgyárak megszűnését.
-Állítólag valami bőrgyárak is voltak akkoriban a szlovákoknál....
Igen-bár erről bővebbet nem tudok. Azt mondták hogy valami bőrgyár is enged bele ilyen szerves anyagokat..
-Ok...nagyon bőven taglaltuk a témá t- mert tudod hogy az embereket az anyagiak is izgatják. De mondjál egy összeget mennyit kerestél ezzel egy hónapban?
Nagyjából a nejem keresetének a háromszorosát a hallal meg a tubival megkerestem.
-Hogyan folyt a kereskedelem-bár ez egyértelmű, mert előre megbeszélt helyre és mennyiségben vittétek ugye..
Nagyjából..nagyon népszerűek voltunk,ezért jártak hozzánk mások is /itt említésre kerülnek neves tenyésztők!/  ..és nekik egy kicsit olcsóbban is adtuk- szóval ők is viszegettek litereket. A kereskedő ha látta hogy egész évben viszed akkor megbízott benned-de ehhez teljesíteni kellett!
Ahogy beszéltük is volt hogy hetente négyszer is ki kellett  menni hogy meglegyen a dolog....és nem számított hogy -15 fok van, menni kellett!
-És akkoriban halakkal találkoztatok a Sajóban?
Én egyszer kifogtam egy félholt angolnát és egyszer érdekes módon egy pisztrángot is láttam, de az is a végét járta..egyéb hallal egyáltalán nem találkoztam!
-A következő kérdésem: mennyi ideig pihentettetek egy lelőhelyet, vagy változtattátok a módszereket is?
Általában ritkán volt az hogy rákényszerültünk arra hogy egy helyet több napig is  használjunk, de akkor már érezni is lehetett hogy gyengül az eredmény. Általában egy hétig hagytunk egy helyet  pihenni ahogy mondod, és aztán már megint szedhettük! Voltak nagyon csodálatos helyek is, például Putnok alatt van egy nagyon kanyargós rész,ott egyszer szedtem vagy 30 liter vörös szúnyoglárvát..
Volt egy olyan év amikor 200liter felett is szedtünk vörös szúnyoglárvát! Talán 94-ben. Volt olyan időszak amikor nem lehetett jól szedni a tubit, akkor mondtuk a kereskedőknek hogy itt van a vörös szúnyoglárva és ezt is lehet eladni, rá fognak szokni az emberek. És tényleg,volt hogy egyszer jött egy úr Pécsről/Nagy Géza/ a mercijével és mondta hogy neki kell az egész- ő valami kapszulába tette bele és úgy árulta,de szentségelt hogy ez mekkora munka! :D
-És a vörös szúnyoglárvát azt ugyan ezzel a módszerrel szedtétek?
Te az érdekes volt, mert ugyanúgy felbújt mint a tubi, ezt főleg 94 nyarán szedtük. Akkor már érezni lehetett hogy kevesebb a tubi. Sajópetri-Sajólád térségében valami elképesztő mennyiség volt ebből- egy sráccal együtt szedegettük. Ugyan úgy felbújt mint a tubi, csak ennek valami sűrűbb anyaggal teljesen ki kellett bélelni a ládát, mert ez kiúszott volna a láda kis nyílásán - amúgy pont így folyattuk rá a vizet, csak kellett a sűrű anyag!
-Látod erről sejtelmem sem volt hogy te ilyet is gyűjtöttél....
Hát igen..vagy két év volt amikor nagyon bele lehetett homorítani, amúgy meg mindig volt valami kevéske a tubiban is, csak az olyan kevés volt hogy külön nem lehetett összegyűjteni.
-A tubiban voltak egyéb férgek is, mondjuk piócák?
Hát rengeteg.....volt hogy ha jól beleválasztottunk akkor ott kellett hagyni a helyet,mert több volt a pióca mint a tubi! :D  De nem ez a fekete, hanem inkább ilyen barnás volt.../Szerintem valószínűleg Hirudo fajba botlottak a kollégák!/
-Józsi miközben te ezt sok évig csináltad ebben a mocskos habos vízben, nem szedtél össze valami betegséget vagy fertőzést, bőrbetegséget?
Soha nem voltam beteg, nem, nem semmi! Ez kész csoda volt mert sokszor kiszakadt a kesztyűm, vagy nyilván nyáron nem nagyon kesztyűztünk..hát annyi mindent elkaphattam volna hogy az valami elképesztő! Volt olyan hogy sokszor a szendvicsünket is úgy ettük- hát jó meglögyböltük a kezünket-de hát egy fél nap alatt nem lehetett elintézni a dolgot ha kevés volt a tubi.
Legnagyobb meglepetésemre a kolléga még videót is készített a folyamatról...hogy hogyan kezelte ezt a szerszámot, hogyan dolgoztak vele stb- de mondja csak el ő:
  http://www.youtube.com/watch?v=PdA-oBvgc6A
-Következő kérdésem-már csak kettő van ha kitartasz addig...
Akármeddig!
-...tehát kérlek szépen: a megszedett tubi milyen sajátosságokkal bírt, hogy állt össze, mit szóltak hozzá a kereskedők?
Volt általában ez a normál méret, meg selyemtubinak nevezett finom is! Tavasszal amikor szaporodott akkor nagyon sok apró is volt közte,meg vékonyabb volt a szála is. Ha télen nagyon beleválasztott az ember akkor volt olyan is hogy -úgy neveztük drót tubi!- iszonyúan hosszú és elképesztően vastag volt! Gyakorlatilag annyira össze tudott állni hogy egy ilyen ládányit egyben fel tudtál emelni....megfogtad és 2-3 litert egyben felemeltél nem szakadt szét! Ilyen lila színű tubi volt- nem tudom honnan lehetett ..az volt vagy 10 centi, mondom hogy életemben egyszer szedtem olyat és valami döbbenet volt! Most a napokban kerestem rá, és azt írja hogy valami nyolcféle fajtája van ami itthon is megtalálható vagy mennyi, abból kettő ami gyakoribb. Ilyenekről persze álmodni sem álmodtunk akkoriban- nem volt internet meg ilyenek!
-Elérkeztünk az utolsó kérdésemhez- már amit felírtam. Te,  aki felneveltél több tízezernyi halat, hogy gondolkodsz a tubi etetésről?
A tubi etetés az olyan mint a levegő az embernek..anélkül nincs akvarisztika! Én azt mondom hogy semmilyen más eleség nem tudja úgy kondícióban tartani a halat, illetve nem lehet olyan gyorsan ivadékot nevelni semmivel mint tubival....az a non plus ultra ,az mindennek a teteje. Tubifex nélkül én azt mondom hogy nincs jó akvarisztika!
-Te az akkori "Sajós tubinak"az etetése során - vagy ahogy te nevezed a Sajó aranyával- volt-e olyan tapasztalatod hogy probléma lett volna: ledöglöttek halak, vagy fertőzés vagy valami?
Nem, nem- sohasem! Eszembe nem jutott volna hogy ne azzal etessek...olyan szinten etettem vele, hogy amíg volt tubi én korlátlanul tudtam azt használni..semmilyen egyéb tápom nem volt! Tehát például vettem  egy literes lemezest- talán Dajana vagy nem tudom milyen márka volt-és akkor nekem az egy félévig kitartott! :D
Azt is csak így néha passzióból bedobáltam - de azt is minek! Minden akkori halamat tubival etettem! /itt már este fél tizenegy körül jártunk, és harsányan nevettünk mindketten! :D / 
Itt szeretném nektek megmutatni azt a kis célszerszámot amit József kolléga használt ki tudja meddig..ez a tubi aprítására szolgáló több pengét is tartalmazó nagyon ügyes kis készülék-íme:

 
-

-Abban az időben milyen halakat csináltál?
Volt egy elméletem hogy a kereskedelemben jóformán 15 faj megy igazán. Arra törekedtem hogy mindegyikből legyen- azon kívül meg volt hogy 35 kiadó fajom volt és mind saját, tehát nem ilyen "összecsúzlizott" halak ..és akkor jött a kereskedő és vitte őket.
-Te hogy gondolod a hazai haltenyésztés helyzetét- hogy gondolkodsz a távol-keleti halakkal kapcsolatban? Kellenek ezek a boltokba- vagy ha tetszik milyen hátrányuk van ezeknek?

Hát ööö…nehéz ügy-nehéz ügy! Én mindig azt szoktam felhozni ha hasonló témák felmerülnek, hogy például az a dél-amerikai indián aki elbódítja a halat,tartogatja ott egy-két hétig mire jön a begyűjtő hajó....szóval jó ha az ezer darab begyűjtött halból egy példány eljut az akváriumokba. Az Ázsiai halaknál szintén ez a helyzet-egész biztosan ott is nagy a vadbefogás az ottani fajok tekintetében, és a halfarmos halak esetében is ez a helyzet.

 -Meddig ment jól a hazai haltenyésztés szerinted Józsi, meddig szaladt jól évszámban?
Én magamról tudok beszélni,nekem a '95-ös év volt a csúcs!Akkor 64.000 halat csináltam egész évben- hát ha most annyit el tudnék adni akkor valószínű hogy császár lennék! :)
Hozzá kell tenni hogy a következő évben már én úgy gondolkoztam a naiv eszemmel-mert ugye én nem éltem kapitalizmusban-úgy gondoltam hogy 2000-re ott leszek valahol a száz ezernél. /Itt kicsit zavartan nevetgél a drága kollégánk, sajnálom a dolgot./ A következő évben meg megfeleződött a jövedelmem,mert jött ugye a Bokros-csomag, ehhez hozzátartozik hogy '96-ra megszűnt a tubifex is.
Azt nem is fejeztem be hogy beüzemelték ezt a biológiai fokozatot, de még Miskolc alatt egész télen tudtunk szedni, meg még tavasszal is '96-ban, és akkor jött május 2.-án az a hatalmas nagy 2.5-3 méteres zöldár ami totálisan kisöpörte az iszapot. Attól kezdve olyan iszap ami szennyvizet is tartalmazott volna már nem keletkezett.
-Tehát te egész pontosan megmondod nekem hogy 1996. május 2. volt a tubifex vége??
Úgy van, igen, a Sajóban akkor volt vége! Én ezt ilyen "gyásznapként" szoktam emlegetni.
-Józsikán úgy érzem elég alaposan kiveséztük ezt a dolgot- megtiszteltél. Nagyon jó hangulatban folyt az egész téma több órás taglalása, és megtiszteltél hogy ezt a témát így elém tártad. Egyáltalán hogy  megbíztál annyira bennem hogy megszólaltál....
Hogyne bíztam volna....
  -Most én az egészet áthallgatom, kimazsolázom, és átgondolom hogy milyen struktúra szerint gondolnám megírni. Amint kész vagyok átküldöm, te átnézed és ha szeretnéd bárhol módosítod ,átírod stb...nyilvánossá csak akkor teszem ha te hozzájárulsz, rendben lesz így?
-Persze- közös szerzeményként gondolok rá! :)
-Köszönöm szépen a közreműködésedet, jó éjt nektek!
Köszönöm, jó éjszakát!


                                                       

Ennyi hát tulajdonképpen az amiről eredetileg is szándékoztam nektek írni, de megnyugodni nem tudok. Nem,mert szándékom lenne a teljes "tubis kép" elétek tárása- mindent ami akkoriban ezzel a nagyszerű kis féreggel "történt"! Ha magatok is bóklásztatok már tudás iránt áhítozva  a hálózaton, ti is felfedezhettétek a Bio-Lio Kft. Honlapját, én is ezt tettem!A kedves kollégával beszélgetve is felmerült e cég neve- de érthető okból erről nem írtam.
Köztudott dolog az is, hogy a "mi tubinkat" már rég Romániában termelik ki, és onnan szállítva kapjuk meg azt a kiskereskedelmen keresztül. Erről is rendelkezem pár értékes információval, mert bátran mondhatom hogy több idősebb kolléga barátságos tájékoztatása ezt megalapozta- erről sem írhattam, mert e cég sem adta a hozzájárulást.
A legnagyobb igazság azonban az, hogy egyik cég sem adhatta- bátortalan vagyok- nem mertem kezdeményezni a kapcsolatfelvételt. Hogyan is merészelnék ilyet tenni, hiszen nem ismernek személyesen, nem tudhatják a szándékaimat és igen komoly anyagi érdekek is befolyásolhatják őket abban, ha nem szeretnének beszélni ezekről a dolgokról....így gondolkodtam, miközben tépelődtem a témán!
Igazából az egész témakörhöz hatalmas lelkesedésen és a legtisztább érdeklődésen kívül semmi az ég világon nem köt engem- egyszerű akvarista vagyok, de olyan, aki szereti ismerni a miérteket is! Olyan hobbista, aki szereti szabadidejét feláldozni arra is, hogy társait meglepje néha érdekes írásokkal-mint amilyen reményeim szerint ez is.:)
Ezért hát abban az esetben ha a két cég valamelyike mégis szeretne beszélni a saját munkájáról, néhány érdekes képet vagy netán ártalmatlan adatot akarna megosztani hatalmas és kitörő örömmel fogadnám e megtisztelő nyitást. Egyáltalán nem vagyok kíváncsi az anyagi dolgokra, szintén nem a gyártási vagy egyéb belső "titkokra"- csupán egy olyasmi bemutató cikk, vagy blog születhetne a közös beszélgetésből melyeket ők is jónak gondolnak, nyitottan várnám hát a dolgot- de kezdeményezni továbbra sem merészkedek.
Hhh...micsoda egy nagyszerű beszélgetés volt ez Józseffel! Tisztában vagyok vele hogy többször is említettem, de megint le kell írnom: évtizedek óta szomjaztam ezt a beszélgetést! Most hogy megejtettük határozott megnyugvás, és elégedettség van bennem. Rendkívül megtisztelő hogy valaki annyira bízott bennem hogy elmondta a dolgait, számadatokat engedett közölni az érdekesség kedvéért, és végső soron  értékes szabadidejét is adta nekem. A blogot már elkezdtem írni amikor József jelezte hogy még ezzel is ki szeretné egészíteni, meg készített egy rövidke videót is- megvágni sem engedte! A teljes és leplezetlen dolgok taglalása, a nagyon mély emberi értékek előtérbe kerülése folytán bennem nagyon határozott szimpátia ébredt- és hiszem hogy  elkísér már életem során. Nagyon köszönöm párod munkáját is- hisz a videót ő készítette...a videót, mely számomra sokkal többet jelent mint az a pár rövid képsor amit tartalmaz. Akartad megmutatni mindezt..akartad hogy lássuk hogy csináltátok ott a valahai Sajón! Nem sajnáltad az idődet-sem a fáradságot-köszönöm mindezt!
Ajánlom ezen írásomat mindazoknak-vagy emlékének-akik anno ezt az igen fárasztó és veszélyes munkát végezték...ezzel elénk tettétek az a mannát amit halaink olyannyira szeretnek ,és segítettétek a hobbinkat! Köszönöm önöknek, köszönöm nektek! Az idő elszállt-a valahai kis srácból íme magam is gyermekeit nevelő felnőtté értem- de sosem feledem azt az élményt amit nektek köszönhetek. És ne feledjem el ismételten megköszönni azt a gyermekkorban valamelyikőtöktől kapott kis homokozó vödörnyi tubit amit ott, a Sajó partján adtatok nekem- na azóta szeretem volna ilyen részletesen beszélni a ti dolgotokról. Uraim-ha olvastok netán: köszönöm!
Na igen- a Sajóban már nincs és nem is igen lesz tubi sosem. Azt is el kell mondanom hogy nem jó híreket kaptam a kiskereskedelemből sem- nem kaptam tubit, és nem is kecsegtetnek sok jóval. Az EU-ban előírás a szennyvizek biológiai feltárása- lehet hogy egy csodás eleségtől ha nem is búcsúzni,de időlegesen lemondani kényszerülünk? Nem "huhogok"..nem festem a falra az ördögöt-isten adja hogy tévedjek de hatalmasat!
Ti akik most olvastok engem jól tudjátok hogy idén már megpróbáltam két kis vízfolyásba is betelepíteni a tubit- ez eleve kudarcra volt ítélve! Egykor a hatalmas papír és cellulóz gyárak Szlovákiában, a bőrgyárak ugyanott,a rengeteg beömlő szerves és kommunális hulladék terhelésének kitett Sajó olyan ideális feltételeket teremtett a tubifex fajoknak amit mesterségesen utánozni lehetetlen..biztos ez? NEM kérem, nem az! És ez az a tény ami engem nyugton ülni sosem fog hagyni- hiszen számos videón lehet látni, és olvasni hogy például még a más klimatikus viszonyú távoli országokban is meg tudják csinálni!! Amíg azonban van a természetből kitermelhető tetemes mennyiség persze hogy senki nem foglalkozik ezzel idehaza sem-kár érte! Imádom a Sajót- de olyan helyismerettel soha nem fogok rendelkezni mint azok az urak akik a kollégához hasonlóan ebből éltek egykoron. Imádom a folyó tisztaságát is, de néha vágyakozom is- kőkeményen vágyakozom!
Szeretnék még egyszer-legalább- az életemben olyan vörös szőnyegen járni mint akkoriban...vagy sokkal kisebb is megtenné már, csak biztosítottnak lássam halaim ellátását e gyűrűsféreggel.
Nnnaa....hát egyenlőre itt a vége kollégáim- olvassatok érdeklődéssel, bár hozzáteszem hogy csak afféle író deák voltam-ez a blog színtisztán a tisztelt kollégánké, értékben ha pár töredék százalékot hozzátenni volt szerencsém annak is igen örülnék. Józsikám élmény volt ez nekem- Uram, köszönöm! A teljes terjedelemmel azt teszel amit csak szeretnél- tanulód és mondandód hű rögzítője voltam.
Hjah..a tubi egyértelműen "átkeresztelkedett" szavaid nyomán- én már eztán mindig úgy gondolok rájuk bárhonnan is származzanak,mint a Sajó aranya....
T.:Gábor